Politika

Botrány az ellenzékben: volt, aki nem szavazta le a felhatalmazási törvényt

Pestibulvar.hu

Mint tegnap megírtuk, nem csak fideszesek szavazták meg tegnap a felhatalmazási törvényt, megtették azt a Mi Hazánkosok, a független Volner János és a német nemzetiségi képviselő, Ritter Imre is. Nem ők voltak azonban az egyetlenek, megnéztük a tegnapi szavazás név szerinti jegyzékét, és azt láttuk, hogy




AZ ELLENZÉKBŐL IS TÖBBEN VOLTAK, AKIK VAGY NEM JELENTEK MEG A TEGNAPI SZAVAZÁSON, VAGY EGYENESEN NEM VOLTAK HAJLANDÓAK A TÖRVÉNY ELLEN SZAVAZNI!

 

Volt pl. két jobbikos, Szilágyi György és Rig Lajos, akik előre jelezték, hogy nem lesznek jelen a szavazáson (Rig mentségére szóljon, ő az utóbbi időben bejelentette, hogy mivel mentőápolói végzettséggel rendelkezik, nagyobb hasznát látja a képességeinek a járvány ellen védekezésben a frontvonalon, mint a parlamentben, így nem fog részt venni semmilyen szavazáson). Három LMP-s képviselő is előre jelezte távolmaradását, Demeter Márta a nemrég született kisbabájával maradt otthon, Schmuck Erzsébet a kora miatt jelezte, hogy inkább távol maradna a szavazástól, Hohn Krisztina pedig egyszerűen csak simán nem jelent meg.

 

Volt azonban egy olyan ellenzéki képviselő is, Keresztes László Lóránt, az LMP volt társelnöke, aki ugyan bent volt az ülésen, de utólag azt mondta,

“LELKIISMERETI OKOK” MIATT NEM TUDTA LESZAVAZNI A TÖRVÉNYT!

 

Keresztes László Lóránt “lelkiismereti okokra” hivatkozott

Magyar Hangnak erről azt mondta, megszavazni azért nem tudta, mert nem érzi, hogy meg lenne a bizalmi légkör a kormánnyal, ezért szerinte is szükség lett volna a kért határidőre. Ugyanakkor nemmel sem tudott szavazni, mert állítása szerint

“OLYAN INTÉZKEDÉSEKRŐL IS SZÓ VAN, AMELYEK TÉNYLEG SZÜKSÉGESEK AHHOZ, HOGY A KORMÁNY GYORSAN TUDJON REAGÁLNI.”

 




Keresztesnek természetesen minden joga megvan hozzá, hogy ezt így gondolja, és hogy ne adjon le szavazatot, egy kétharmados többséget igénylő szavazásnál viszont érdemes lenne felfognia, hogy minden szavazat számíthat, és ha nem szavaz, lényegében olyan, mintha a Fidesz mellett voksolna. Ez esetben a hallgatás felér egy néma beleegyezéssel. Ha egyetért a felhatalmazással, ha nem, ha nem szavaz, Orbánnak nyújt segítő kezet.

 

Érdekes amúgy, hogy a törvény egyik szavazásánál Szabó Zsolt fideszes képviselő sem szavazott, bár valószínűleg csak arról volt szó, hogy a szavazatát nem rögzítette a gép, mert a megismételt szavazáson már az ő szavazata is ott szerepelt az igenek között.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top