Politika

Megszólalt Áder János és azt mondta, ez nem a politikai haszonlesés ideje

Áder János - Forrás: MTI

Ez nem a politikai haszonlesés ideje. A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény nem határidő nélküli, a kormány felhatalmazása nem korlátlan – közölte Áder János államfő, miután hétfőn elrendelte a jogszabály kihirdetését.




A köztársasági elnöki hivatal honlapján olvasható nyilatkozatában az államfő kiemelte: a törvény megfelel az alaptörvény előírásainak, nemzetközi szerződésbe nem ütközik, vele szemben megalapozott alkotmányos aggály nem támasztható.

 

A jogszabállyal kapcsolatos hétfői és egy héttel ezelőtti vitáról azt írta: az részben az eddig megtett intézkedésekről, részben a demokráciára leselkedő vélelmezett veszélyről szólt.

 




Az eddig megtett intézkedéseket senki nem tartotta indokolatlannak vagy a demokráciára nézve veszélyesnek – mutatott rá -, ugyanakkor az ellenzéki képviselők annak ítélték a kormány jövőbeni “korlátlan” felhatalmazását.

 

Ezért Áder János két kérdést kiemelten vizsgált és megállapította: a kormány felhatalmazása nem határidő nélküli, hanem feltételtől függő, a járvány megszűnésével véget ér.

 

Arra a felvetésre, hogy korlátlan-e a kormány felhatalmazása a döntések tartalmát illetően, vagyis “mindent megtehet-e” a kabinet, az államfő azt közölte: nem, a kormány felhatalmazása csak a járvány megelőzésére, kezelésére, felszámolására, a káros hatások mérséklésére vonatkozik.

 

Az Országgyűlés ellenőrző szerepe, a kormány beszámolási kötelezettsége a járvány idején is megmarad – tette hozzá -, a járványt követően pedig az Országgyűlés dönt a rendkívüli intézkedések sorsáról.

 

“Mindannyian tudjuk, hogy még nehéz hetek várnak ránk. A védekezés kérdései tartósan az Országgyűlés napirendjén szerepelnek majd. Ezért is fontos, hogy mindenki tanúsítson önmérsékletet. Ez nem a politikai haszonlesés ideje.”

 




A további vitákhoz Kossuth Lajos 172 évvel ezelőtti – a felirati vita során – megfogalmazott szavait ajánlotta Áder János megfontolásra: “.az országgyűlés politicáját azon magasságra méltóztassanak felemelni, mellyet az idő elénkbe szab. (.) emeljük fel politicánkat a körülmények szinvonalára.”. (MTI)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top