Politika

Orbán: felesleges új költségvetést tervezni, annyit költünk majd a válságkezelésre, amennyit éppen kell

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benkő Vivien Cher

A válságkezelés és a gazdaság újraindítása érdekében az idei költségvetés radikális átalakítására van szükség – jelentette ki a miniszterelnök hétfőn Budapesten. – írja a 168ora.hu.




Orbán Viktor a kormány és a gazdasági kamarák vezetőivel tartott videokonferencián – melyet Palkovics László innovációs és technológiai miniszter társaságában a jegybank, a gazdasági kamarák, valamint vállalkozói érdekképviseletek vezetőinek tartott – úgy fogalmazott, hozzá kell igazítani az idei költségvetést a jelenlegi helyzethez és az év végéig előrejelzett változásokhoz.

Jelenleg nincs értelme új költségvetést készíteni, hiszen nem tudni, mi fog történni a közeljövőben, és lehet, hogy két hónap múlva egy újabb büdzsét kellene összeállítani.

 

Hozzátette: a jogszabályok azonban lehetőséget adnak az eltérésre az elfogadott költségvetéstől. Nem lenne helyes lépés az egyes költségvetési tételek automatikus megvágása – mutatott rá Orbán Viktor. Szavai szerint

azoknak a forrásoknak kell megmaradniuk a minisztériumok költségvetésében, melyekre ott feltétlenül szükség van,

a felszabadítható összegekből pedig egy-egy alapot kell létrehoznia válságkezelésre, illetve a gazdaság újraindítása érdekében. A jövő évi büdzsé előkészítése már folyik. 2021-re olyan „lecsupaszított költségvetést” kell készíteni, amely minél nagyobb mozgásteret biztosít a válságkezelésre és a gazdaság újraindítására – hangsúlyozta a miniszterelnök.

 




Orbán Viktor leszögezte, minden idők legnagyobb gazdaságélénkítési akciótervét kell elindítani, célul kitűzve a növekedést, a munkahelyteremtést, a munkahelyek megőrzését. A jegybankkal közösen azt kell megtervezni, miként lehet a monetáris és fiskális eszközöket úgy fölhasználni, hogy a lehető legnagyobb lökést adjuk a magyar gazdaságnak – hangsúlyozta a miniszterelnök.

 

Tizenkilencedik nap. Egyeztetés a gazdaságpolitikai szereplőkkel // Day nineteen. Consultation with economic actors

Tizenkilencedik nap. Egyeztetés a gazdaságpolitikai szereplőkkel // Day nineteen. Consultation with economic actors

Közzétette: Orbán Viktor – 2020. március 30., hétfő

168ora.hu | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top