Politika

Orbán Viktor a parlamentben: nem tudom garantálni, hogy lesz annyi maszk az országban, amit a magyarok meg tudnak vásárolni

hirhugo.hu

Orbán Viktor ma a parlamentben interpellálták, kérdésre többek között elmondta: ma nem tudom garantálni a magyaroknak, hogy lesz annyi maszk az országban, amit patikai forgalomban megtudnak vásárolni- számolt be a 444




 

Orbán Viktor arról a járvány terjedéséről is beszélt, elmondta három munkacsoportot kért fel, hogy készítsen elemzéseket, egy klinikai járványügyit, egy matematikait, és egy hatósági járványügyit.

 

De a három csoport elemzése “még soha nem vágott egy nyomba egyik este sem”
– tette hozzá. Szerinte ebből jól látszik, hogy milyen nagy a bizonytalanság a járvány lefutásának megítélésében.

 

“Ezért én is úgy dolgozom, csinálom az akcióterveket, irányítom az operatív törzset, és a készletgazdálkodásra is úgy hozok döntéseket, hogy igyekszünk a járványt  lassítani. (..) Azon dolgozom, hogy mikor elérkezik az a pillanat, mikor tömegessé válik a járvány és a nagy nyomás nehezik a magyar egészségügyre, akkor az kibírja. Legyen ott elegendő eszköz és ember” – jelentette ki.

Az orvosok megbetegedéséről is szólt a miniszterelnök, itt kifejtette “lesznek orvosaink, akik szerintem nem halnak meg, mert a 65 évnél idősebb orvosainkat nem engedjük a járvány közelébe. Akik meg fognak betegedni, azok helyére a rezidenseket fogjuk beállítani,” mondta Orbán. Náluk a ráképzés már elkezdődött, hogy bevethetőek legyenek.




 

A miniszterelnök hozzátette: “ez egy katonai akcióterv szerint zajlik. Nagyon remélem, hogy mikor a válság csúcsához érünk, és a nyomás nagy lesz, képesek leszünk azt kibírni.”

 

A kötelező szájmaszkviselésről is szólt, mint fogalmazott el tudná rendelni, hogy kötelező legyen a maszkviselése, de kérdéses, hogy lenne-e foganatja, mondta. Emlékeztetett, hogy van olyan ország ahol kötelező hordani (Csehország, Szlovákia, most már Szlovénia), de a boltokban közben nem lehet elérni maszkokat, mindenkinek magának kell elkészíteni azokat.

 

“Nem hiszem, hogy ez Magyarországon működne” – mondta. Orbán is azt hangsúlyozta, hogy ma minden eszközt az egészségügy számára halmoz fel a kormány, hogy a tömeges megbetegedés időszakára elengedő álljon készenlétben.

 

„Magánszemély csak magánforgalomból tud beszerezni, vagy készít magának (…) és akkor tudok egy szabályt bevezetni kényszerítőerővel, ha a betartásának meg tudom teremteni a feltételeit.”

 

“Ma nem tudom garantálni a magyaroknak, hogy lesz annyi maszk az országban, amit patikai forgalomban megtudnak vásárolni. Ezért kérem őket, hogy viseljenek maszkot, de nem garantálni ennek a föltételeit, és ezért elő sem írhatom kötelezettségként. Így állunk.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top