Külföld

Csehországban kifizetik a bérek 80 százalékát a koronavírus miatt leállt szektorokban

nyugatifeny.hu

Komoly bértámogatást adnak, hogy ne rúgják ki a dolgozókat.




Állami támogatást kapnak alkalmazottaik bérére a koronavírus-járvány által sújtott csehországi vállalatok – döntött a cseh kormány kedd esti ülésén.

 

Az állam azoknak a vállalatoknak,

  • amelyek a járvány következtében teljesen leálltak, megtéríti alkalmazottaik bérének 80 százalékát,
  • míg azoknak a vállalatoknak, amelyek termelése valamilyen módon korlátozva volt, a bérek 60 százalékát.

 




A döntés értelmében az érintett cégeknek ki kell fizetniük alkalmazottaikat, majd támogatási kérvényeiket hétfőtől adhatják le a munkaügyi hivatalokban, a pénzt az állam áprilisban utalja át számlájukra.

 

Az első esetben az állami támogatás maximális felső határa 39 ezer korona (526 500 forint), a másodikban 29 ezer korona (391 500 forint).

„Az intézkedés célja megakadályozni, hogy tömeges elbocsátásokra kerüljön sor”

– jelentette ki Jana Malácová, munkaügyi és népjóléti miniszter.

 

A sajtóban megjelent becslések szerint a járvány következtében mintegy 450 ezer ember veszítheti el munkahelyét Csehországban.

 

Egyszeri 25 ezer koronás (337 500 forint) támogatást kapnak áprilisban az önfoglalkoztatók is, akiket kedvezőtlenül érintett a járvány.




 

Őket a kormány már korábban hat hónapra felmentette az egészségügyi és nyugdíjalapi járulékok minimumának fizetése alól. Ez a gyakorlatban mintegy 30 ezer koronát (405 000 forint) jelent.

 

Csehországban majdnem 950 ezer önfoglalkoztató személy van. A járvány ezeknek mintegy felét érinti kedvezőtlenül.

(MTI) |  forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top