Politika

Hajmeresztő törvényt nyújtott be Semjén! Viccet csinál a veszélyhelyzetből?

Pestibulvar.hu

Semjén Zsolt végre megtalálta és egy salátatörvénybe bújtatva azonnal be is nyújtotta a legfontosabb témát, amivel most feltétlenül foglalkozni kell. Sőt: törvényt is muszáj róla alkotni! De nehogy azt gondolják, hogy valami csip-csup ügyről van szó! Orbán helyettese nem az árdrágító nyerészkedések ellen lépne fel és nem is azért, hogy végezzenek több tesztet a lakosságon, esetleg csökkentsék az alapvető élelmiszerek árát, vagy hogy kifizetik a munkájukat elvesztők bérének egy részét. Nem!




SEMJÉN AZT AKARJA MEGTILTANI TÖRVÉNYBEN, HOGY VALAKI NEMET VÁLTOZTATHASSON!

 

Nem mondhatnánk, hogy a KDNP vezetője együtt lélegzik a társadalommal. Amikor az ország halálos járványhelyzettel küzd, a gazdaság épp a szakadék felé száguld, százezrek válnak munkanélkülivé, akkor enyhén szólva is megdöbbentő, hogy Semjén Zsolt számára az a legfontosabb, hogy törvény mondja ki: „a biológiai nem teljes megváltoztatása nem lehetséges” és hogy „ennek megváltoztatására az anyakönyvi nyilvántartásban sincs lehetőség.”

 

Tényleg erre kell használni a hatalmat? Ez most az ország legégetőbb problémája? Vagy csak arról van szó, hogy

ÁPRILIS 1-JÉN SEMJÉN ZSOLT VICCET CSINÁL A VESZÉLYHELYZETBŐL?

 

Mindenesetre ha ez komoly, akkor az emberek elgondolkodhatnak, hogy mennyire veszi komolyan a Fidesz-KDNP kormány a jelenlegi veszélyhelyzetet, és mi mindent tervezhetnek még elfogadni a járvány okozta felfordulásban.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top