Politika

Kiakadtak a jogvédők! Megsértette az áldozatok jogait a kormány?

Forrás: Orbán Viktor - Facebook

Társaság a Szabadságjogokért szerint, bár üdvözlendő, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben a kormány végre bővebb adatokat is közölt a koronavírus áldozatairól – ehhez szerintük ugyanis a nyilvánosságnak közérdeke fűződik -, magát a listát, ami ezeket az adatokat tartalmazza, jogsértőnek nevezték, elmondásuk szerint ugyanis a lista alapján




BEAZONOSÍTHATÓVÁ VÁLT EGYES ÁLDOZATOK SZEMÉLYE!

 

A TASZ szerint kiemelt fontosságú, hogy a kormány megtalálja az egyensúlyt a közvélemény tájékoztatása és a személyiségi jogok védelme között. Mint írták, miután az elmúlt napokban és hetekben egyes áldozatok nevükkel és haláluk időpontjával már megjelentek a nyilvánosságban, néhányan az elhunytak közül beazonosíthatóvá váltak, és a szűkebb vagy tágabb környezetük, vagy akár mindenki értesülhetett a súlyos alapbetegségeikről (ha megnézzük a listát, a brit nagykövet-helyettesről pl. kiderül belőle, hogy nagy valószínűséggel alkoholista lehetett). Ezt a TASZ szerint semmi nem indokolhatja,

A JELENLEGI MEGOLDÁS TEHÁT SZÜKSÉGTELEN ÉS KEGYELETSÉRTŐ.

 




A jogvédő szervezet egy javaslatot is közzé tett, ami szerintük egyszerre ügyelne az áldozatok adatvédelmére, és érvényesítené a nyilvánosság tájékoztatáshoz fűződő jogát. A metódusuk szerint valahogy így nézne ki egy helyes tájékoztató:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top