Politika

Nem lehet közigazgatási eljárás alá vonni Kövér Lászlót az újságírók munkájának korlátozása miatt

Kép forrása: Koszticsák Szilárd/MTI

Fővárosi Törvényszék szerint sem közigazgatási jogvita az, hogy Kövér László ellehetetlenítheti-e az újságírók munkáját a parlamentben, vagy sem – írja az Azonnali.




Azután indítottak közigazgatási pert az Országgyűlés Hivatala, illetve Kövér László házelnök ellen, hogy tavaly októberben szigorították a parlamenti sajtótudósítás szabályait.

 

A perben azt akarják elérni, hogy

a bíróság helyezze hatályon kívül a házelnöki rendelkezést, és az az alapján kiadott felvételkészítési engedélykérést elutasító döntéseket is.

 

Az azonnali cikkében leszögezik, hogy itt nem arról van szó, hogy a házelnököt egyáltalán ne lehetne beperelni, hanem arról, hogy

a bíróság szerint nem közigazgatási perben kell azt eldönteni, hogy jogszerű-e, ha a házelnök az újságírók mozgásterét a parlamentben aránytalanul korlátozza.

 




A Fővárosi Törvényszék ezt azzal indokolta, hogy álláspontjuk szerint Kövér László és az Országgyűlés Hivatala akkor sem közigazgatási szervek, a tevékenységüket nem a közigazgatási jog, hanem az alkotmányjog szabályozza, és így az általuk meghozott általános rendelkezések és egyedi döntések sem számítanak közigazgatási cselekménynek.

 

A lap szerint ez nem így van, ezért nem hagyják annyiban, felülvizsgálatot fognak kérni a Kúrián.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top