Politika

„Szomorú napja ez a demokráciának” – amerikai szenátorok is bírálják Orbánt és a koronavírus-törvényt

szeretlekmagyarorszag.hu
Demokrata és republikánus oldalról is kritizálják a hétfőn elfogadott törvényt.




Mint azt megírtuk, hétfőn elfogadta az Országgyűlés kormánypárti többsége a “felhatalmazási törvényt”, melynek alapján a veszélyhelyzet idején hozott, akár törvényeket is felülíró kormányrendeletek hatálya a veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbodhat.

 

A kormány ezzel ennek köszönhetően a jogszabályoktól eltérő rendkívüli intézkedéseket hozhat “az emberek egészsége, a jogbiztonság és a gazdaság stabilitása érdekében”.

 

A lépést az ellenzék hevesen bírálta, mivel a törvénybe nem építettek be időkorlátot, maga a kormány döntheti el, meddig tart a veszélyhelyzet és ezzel a rá ruházott rendkívüli hatalom.

 

Reagált az EU is: “Senkit nem akadályozunk meg abban, hogy megtegye a szükséges lépéseket, de éberen vigyázunk arra, hogy a koronavírus elleni küzdelemben az európai normákat minden politikaterületen betartsuk” – közölte Eric Mamer, az Európai Bizottság vezető szóvivője.




 

Most pedig több amerikai szenátor is megszólalt az ügyben – szúrta ki az Index. A demokrata párti Bob Menendez a következőt posztolta Twitter-oldalán:

“Tavaly májusban már írtam Trump elnöknek a magyarországi demokrácia leépülése miatt. Tíz hónappal később Orbán arra használta fel a koronavírus-helyzetet, hogy teljes jogú autokratává váljon. Szomorú napja ez a demokráciának, amely számos kérdést felvet Magyarország és az Egyesült Államok biztonsági együttműködésével és Magyarország NATO-tagságával kapcsolatban is.”

 

 

Rajta kívül több olyan amerikai diplomata is kifejezte aggodalmát, akik korábban Magyarországon szolgáltak, így jól ismerik az itteni viszonyokat.

 

Egyikük, Dan Baer a következőket írta: “Tíz évvel ezelőtt külügyi államtitkár-helyettesként már felhívtam a figyelmet a magyarországi demokrácia és emberi jogok problémáira. Akkor azt mondták, csak túlreagálom a dolgot. Nem így volt. Orbán erőpolitizálása már rég elkezdődött, számítani lehetett rá.”

 




 

Egy republikánus szenátor, Jim Risch is közleményt adott ki a koronavírus-törvény miatt.

 

Ő azt írja, aggasztja a magyarországi helyzet. “A magyar parlament, amelyet az Orbán Viktor irányította Fidesz ural, végrehajtotta Orbán kérését, hogy megkérdőjelezhetetlen hatalmat adjon számára” – fogalmaz.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top