Politika

Biztosan nőni fog a fertőzöttek száma, a mostani csoportos fertőzések később tömegessé válnak

civilhetes.net

Szlávik János: Aki más emberek között van, használjon maszkot! (Index) A Szent László Kórház infektológusa javasolja a maszk használatát.




 

Elmondása szerint jelenleg kevesebb mint száz koronavírussal fertőzött beteget ápolnak a kórházban, és  sokan maguk mennek be az ambulanciára leteszteltetni magukat.  Szlávik arról is beszámolt, hogy a kórházban malária és Aids elleni gyógyszerekkel, illetve antibiotikummal kísérleteznek.

A statisztikák alapján egy koronavírus-fertőzött 2-3 másiknak adja át a fertőzést, azonban vannak úgynevezett szuperterjesztők (…), akik a váladékaikkal akár száz másikat is meg tudnak fertőzni.

– mondta Szlávik, aki szerint valószínű, hogy a mostani csoportos fertőzések lassan tömegessé növik majd ki magukat, ahogy az más országokban is jellemző.

 




Szlávik szerint a hónap egyik legnagyobb tanulsága, hogy az idős páciensek állapota egyik óráról a másikra romlik, és állandó felkészültségben kell lenni, gyorsan kell reagálni, hogy áthelyezzék őket az intenzív osztályra. Ugyanakkor van olyan beteg, aki már lekerült a lélegeztetőgépről, és a gyógyulás útjára lépett.

 

Az infektológus egyébként maszkviselés-párti, mert szerinte így sokkal kevesebb kórokozót viszont fel az arcunkra a kezünkkel. Azoknak mindenképp ajánlja a maszkot, aki gyakran megy emberek közé.

A láz, a köhögés, a mellkasi fájdalom és a fulladás jelentkezése esetén teszteljük őket.

– mondta a főorvos. Egy másik fontos tünet, amelyről nemrég szereztek tudomást, a szag- és ízérzékelés elvesztése. Ha ez fennáll, akkor azonnal felmerül a koronavírus gyanúja. A lázzal kapcsolatban kiderült, hogy a súlyos esetek 85-90 százalékban jellemző a magas testhőmérséklet, de a fiataloknál előfordulhat, hogy hőemelkedés nélkül folyik le a betegség.

 




Szlávik arról is beszámolt, hogy a kórházban malária és Aids elleni gyógyszerekkel, illetve antibiotikummal kísérleteznek. Arra hogy mikor tetőzhet a járvány, nem tudott válaszolni. (rtl.hu) / index.hu

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top