Belföld

Lamborghinivel és Bentleyvel érkeztek a maszkok a győri kórházba

csapobalazs3
Fotó: Csapó Balázs, Kisalföld

A múlt hét elején Győr utcáin nem kis feltűnést keltett egy Lamborghini, sokan lefotózták, és közzétették a közösségi médiában, ahol a hozzászólásokból kiderült, hogy az autó tulajdonosa idősotthonokat és kórházakat keresett fel, hogy arcmaszkokat adományozzon a dolgozóknak – számolt be a Kisalföld.




 

csapobalazs4

Fotó: István

A lap felkereste Istvánt, hogy interjút készíthessen vele. Azt mondta, azért vállalta az interjút, hogy másokat is jótékonyságra buzdítson. Második adományozó körútjára a metáltürkiz Lamborghini Aventadornál egy kevésbé feltűnő autóval, egy fekete Bentley Continentallal érkezett, a Petz kórház négy osztályára hozott maszkokat.




csapobalazs3

Fotó: Csapó Balázs, Kisalföld

Kiderült róla, hogy győri születésű, két bátyjával egy tízemeletes panelben nőtt fel, ahol édesanyja már negyven éve él. István kilenc éve él Budapesten, több vállalkozása is van.

 

Most maszkokkal tud segíteni, de István egyébként állatmenhelyeket is rendszeresen támogat menyasszonyával Budapesten és Szlovákiában is, ahonnan a nő származik. „Ha most árvíz lenne, akkor az ott dolgozókat segíteném. Nekem mindig is nagyobb öröm adni, mint kapni, ezért is magam viszem el a maszkokat az intézményekbe” – mondta.

 

csapobalazs1

Fotó: Csapó Balázs, Kisalföld

A maszkokat még akkor vette meg, amikor nagyon drágán árulták a közösségi média felületein. Először ötezer darabot vett, hogy szét tudja osztani, majd megint ugyanennyit. Aztán sikerült még néhány támogatót maga mellé állítani, akikkel összesen húszezer maszkot vettek. Elmondta, hogy abból az összegből, amiből ő az elején ötezer maszkot tudott venni, most még húszezer darabot tudott beszerezni. Pedig a járvány miatt neki is visszaestek a munkái.

 

István az utóbbi napokban a kórházak helyett inkább az idősotthonokat kereste fel, úgy gondolja, ők kevesebb segítséget kapnak. Beírja keresőbe, hogy milyen idősotthon van azon a környéken, amerre épp megy, és bead 200-300 darabot.

 




Adott még maszkokat a győri Lurkó Alapítványnak, a háziorvosának, és győri és Győr környéki idősotthonoknak is, például Écsen, Győrújbaráton, Pannonhalmán, Ravazdon. A budapestiekkel és a szekszárdival együtt nyolcvanegy intézménybe jutott el.

A győri kórház azért fontos számára, mert negyven éve volt egy súlyos tüdőgyulladása, akkor két hétig küzdöttek érte itt, az életét köszönheti nekik.

 

Jövő héten tizennyolc budapesti idősotthonban akar maszkokat osztani.

 

Az interjúból az is kiderült, hogy István próbált anonim maradni, de az autója miatt nem kerülhette el a figyelmet a városban.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top