Politika

FRISS: Orbánék leváltották az állami felügyelet alá vont debreceni magáncég vezetőit

nyugatifeny.hu

Dübörög a teljhatalom.




Az elsők között számoltunk be róla tegnap, hogy a magyar kormány – élve az önmagának megszavazott korlátlan felhatalmazással – állami felügyelet alá vette a debreceni Kartonpack Dobozipari Nyrt. -t.

 

A Budapesti Értéktőzsde oldalán közzétett tájékoztatásból most az is kiderült, hogy a Kartonpack vezetőségét máris leváltotta a céghez pénteken kirendelt kormánybiztos.

 

A debreceni cég pénteken 11 órától került állami felügyelet alá, az állami tulajdonjogok gyakorlása Juhász Edit kormánybiztos feladata lett, aki

a cég számlái felett

is átvette az irányítást.




 

Emellett a megjelent kormányrendelet lehetőséget biztosított arra is, hogy szükség esetén a cég vezetőségét visszahívja, a képviseletre jogosultak jogait pedig felfüggessze vagy korlátozza.

 

A tőzsdei tájékoztatásból kiderül, hogy a társaság igazgatóságának elnökeként és vezérigazgatójaként határozatlan időtartamra Uszkay-Boiskó Sándort (ő tavalyig az MFB igazgatóságának tagja volt), az Igazgatóság tagjaként pedig Hutiray Gyula Árpádot (korábban fideszes önkormányzati képviselő volt Erzsébetvárosban), Vass ViktóriátJakab LászlótMancsiczky Lászlót (a Fidesz tagja, ügyvéd, Kósa Lajost is ő képviselte a sajtóperekben) nevezte ki.

(mfor.hu / hvg.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top