Politika

Koronavírusos betegek maradhattak a Pesti úti idősek otthonában, mert tönkrement a tesztjük szállításkor

Forrás: borsonline.hu

Kilenc lakó mintája (ezek egyébként a tisztiorvosi szolgálat tesztjei voltak) kifolyt, róluk a mai napig nem tudni, hogy fertőzöttek-e. Egyiküknél már jelentkeztek a tünetek.




Két levelet kaptak kézhez pénteken a Pesti úti idősotthonban, amelyeket postán küldtek a Nemzeti Népegészségügyi Központból. Egy április 9-ei keltezésű levélből az derül ki, hogy „a beküldött mintában kevés sejtes elem volt található”, azaz nem volt jó a mintavétel – értesült a 24.hu.

 

A másnap feladott levélben a következő olvasható:

A minta szállítás közben kifolyt.

 

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes elmondta, hogy összesen 74 teszt nem sikerült. Ez a 74 annak az ötszáznak a része volt, amit április 9-én a beteg bentlakók elszállítása napján végeztek az országos tisztifőorvos utasítására. Korábban csak a Fővárosi Önkormányzat teszteltetett az idősotthonban, így derült fény a fertőzésre is.

Azt, hogy ezzel a 74 teszttel probléma van, nem egy vagy két nappal a tesztelés után tudta meg az otthon vezetője, Skultéti József, hanem csak kilenc nap múlva

– közölte a DK-s főpolgármester-helyettes.




 

Eszerint több mint egy héten át nem szóltak az otthonnak a Népegészségügyi Központból, hogy 74 teszt nem sikerült, pedig a leveleket már múlt csütörtökön és pénteken megírták.

 

A 24.hu azt írja, hogy kilenc lakó tesztje kifolyt, róluk a mai napig sem tudni, hogy koronavírus-fertőzöttek-e. Teszteredmények híján őket nem is szállították el. Közülük az egyik idős lakónak már jelentkeztek tünetei, az otthon vezetése őt azonnal elkülönítette.

 

Gy. Németh Erzsébet álláspontja szerint felelőtlenség volt a járványügyi hatóság részéről, hogy ennyire lassan értesítette az idősotthont a helyzetről.

 

A 74 ember közül 65-en kórházban vannak.

 

A lap emlékeztetett arra, hogy eddig 12 szociális intézményben jelent meg a koronavírus, 31 ember halt meg az idősotthonokban. Közülük 18-an a Pesti úti intézmény lakói voltak. (nepszava.hu)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top