Belföld

Késleltetik a munkanélküliségi adatokat

civilhetes.net

40 ezerrel többen keresnek már állást, mint amit a “friss” hivatalos statisztika mutat




Hetente 11-12 ezer fővel nő a regisztrált álláskeresők száma, amely immár meghaladta a 320 ezret is – derül ki a Népszava birtokába jutott háttéranyagból. Februárhoz képest 56 ezerrel több a munkanélküli, a valós szám ennél is magasabb lehet.

 

Új adatokat közölt honlapján a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) a regisztrált álláskeresők számáról: eszerint márciusban összesen 281 213-an kerestek munkát, azaz 17 ezerrel többen, mint februárban. Ez azonban korántsem a legfrissebb adat, és a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben – amikor április eleje óta a kormány becslése szerint is naponta úgy 4 ezer embert rúgnak ki a munkahelyéről – nem is tükrözi hűen a jelenlegi állapotokat.




 

Az NFSZ honlapján ugyan áprilisi adatokat még nem közöltek, ám az innovációs tárca lapunk birtokába jutott háttéranyagából kiderül, hogy léteznek ilyenek, és meglehetősen lesújtó képest is festenek. Április második hetében – április 6-12. között – ugyanis már 320 624 regisztrált álláskeresőt tartottak nyilván. Ez egy hét alatt csaknem 12 ezer fős növekedést jelent, március 30. és április 5. között ugyanis még 308 624 álláskeresőt regisztráltak a rendszerben. A február végi adatokkal összevetve pedig már 56 ezerrel több munkanélkülit jelez a statisztika (a ténylegesen munka nélkül maradt emberek száma ennél még magasabb lehet, hiszen nem mindenki regisztráltatja magát a foglalkoztatási szolgálatnál).

 

Az NFSZ frissen átalakított honlapján csak hónapokra lebontott statisztika látszik, a legutóbbi így márciusi, de az is jóval kevésbé részletes bontásban, mint eddig, ráadásul a megszokott összefoglaló elemzés nélkül. Így nem látszik például az sem, márciusban hányan kerestek úgy munkát, hogy már nem részesültek álláskeresési támogatásban. Pedig januárban például az akkori 254 ezer regisztrált munkanélküli csaknem fele ellátás nélküli álláskereső volt. Nincs adat egyelőre a tartósan munkát keresők számáról és arányáról sem. Az azonban még a most közölt adatokból is kiolvasható, hogy a koronavírus-járványt főként a nők, az 55 év felettiek, illetve a csupán általános iskolai végzettséggel vagy még azzal sem rendelkezők sínylették meg, azaz körükben növekedett erőteljesebben a munkanélküliség.

 

A jelenlegi helyzetben azonban a hónapokra lebontott – a heti eredményeket átlagoló – statisztika szebb képet közöl, mint a heti bontás. A lap birtokába jutott heti bontású statisztikából ugyanis az látszik, hogy március vége óta hétről hétre 11-12 ezerrel nő az állásukat elvesztők száma. Március utolsó hetében például még 297 ezren regisztráltak álláskeresőként, április első hetében pedig már – ahogy fentebb is írtuk – 11 ezerrel többen, majd április második hetére újabb 12 ezer fővel bővült a létszám.

 

A frissebb, április első két hetét bemutató statisztikából az is látszik, hogy a munkanélküliség főként a legfiatalabb és a legidősebb korosztályt érinti: ezen időszakban a regisztrált álláskeresők közül minden hetedik 25 éven aluli volt, minden ötödik pedig az 55 év feletti korosztályból került ki. Az álláskeresők több mint fele középfokú iskolai végzettséggel rendelkezett, 6 százalékuknak pedig diplomája is volt. (nepszava.hu)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top