Politika

Kovács Zoltán: Politikai lincselés zajlik Magyarország ellen

civilhetes.net

Politikai lincselés zajlik Magyarország ellen, amiért a maga útját követi, de a kormányt már nem érdeklik a politikai vélemények, a leghatékonyabb módját próbálja választani az új típusú koronavírus-járvány kezelésének – hangsúlyozta Kovács Zoltán szerdán a BBC-nek adott interjújában.




A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a brit közszolgálati tévécsatorna Hard Talk című műsorában azt mondta, hogy a sokak által bírált, úgynevezett felhatalmazási törvényre azért volt szükség, mert “ismeretlen ellenséggel állunk szemben”, s a jogszabály lehetővé teszi gyors és határozott intézkedések meghozatalát.

 

Újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, hogy az Országgyűlés bármikor visszavonhatja a különleges felhatalmazást, amikor úgy ítéli meg, hogy véget ért a válság.

 

Aláhúzta emellett, hogy van négy másik olyan európai ország is, ahol nem előre megszabott határidőhöz kötött a felhatalmazás hatálya.

 

Kovács Zoltán rámutatott, hogy

a magyar kormány az elmúlt tíz évben folyamatosan bírálatok kereszttüzében állt, többek között a nyugat-európai sajtó, illetve az Európai Parlament (EP) baloldali és liberális frakciói részéről.

 

Kiemelte azonban, hogy ezzel szemben Vera Jourová, az Európai Bizottság illetékes tagja előző nap azt mondta, hogy a vitatott magyar jogszabály nem ellentétes az uniós joggal.




 

Az államtitkár kijelentette, hogy a kormány számára a magyar lakosság egészségének, biztonságának és érdekeinek védelme az első.

 

Hozzátette,

a járvány során eddig sikerült elkerülni azokat a problémákat Magyarországon, melyeket az Egyesült Királyságban, Olaszországban és Spanyolországban nem, ezen államok kormányai ugyanis nem tudtak határozott intézkedéseket hozni, amikor szükség lett volna rá.

(MTI) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top