Politika

Megreccsent a Fidesz tábor – elutasítják Orbán döntéseit

Pestibulvar.hu

Nem volt erőssége sem Orbánnak, sem a Fidesz vezérkarnak a váratlan eseményekre való gyors és megfelelő reagálás. Inkább a mérések alapján határozták mega stratégiájukat és építették fel a politikai kommunikációjukat. Ez azonban nem működött a koronavírus-járvány esetében, gyorsan kellet dönteni, és igazodni a valós eseményekhez. Ebben azonban most kudarcot vallottak.




A legfontosabb döntéseik egyáltalán nem találkoznak a társadalom egyetértésével, a

SAJÁT SZAVAZÓTÁBORUK NAGY RÉSZE IS ELUTASÍTJA ŐKET!

az ATV megbízásából a Pulzus kutatóintézet végzett egy átfogó felmérése alpján tudjuk, hogy a kórházi ágyak kiürítését a megkérdezettek jelentős többsége, 72 százaléka ellenzi, ami bőven felette van az ellenzék egyesített 50 százalék körüli támogatottságának. De ami ennél meglepőbb hogy a diktáror-törvény kapcsán felmerülő viták kapcsán a

FIDESZ-SZAVAZÓK 36 SZÁZALÉKÁNAK SEM TETSZIK, HOGY A TÖRVÉNYT VÉGÜL IDŐKORLÁT NÉLKÜL FOGADTÁK EL!

 

Emellett sokat mondó az a tény is, hogy a bizonytalanok 62 százaléka is az ellenzékkel értett egyet, ahogy az kiderül a Publicus Intézet Népszava megbízásából készített kutatásából.

 

 

Mindez azt jelenti, hogy miközben a Fidesz táborának jelentős része kezd elbizonytalanodni a kormány járványügyi döntéseinek helyességéről, addig a bizonytalanok táborában sem rendelkezik a párt lényeges tartalékokkal. Ezt a lassú lemorzsolódást erősítheti majd a gazdasági nehézségek során kialakuló elégedetlenség is, nem hiába próbálja Orbán -egyenlőre csak a kommunikáció szintjén- elérni, hogy minél kisebb legyen a gazdasági visszaesés.




 

Orbán bár minden téren a “nagy megmentő” szerepében akar tetszelegni, ez egyenlőre még nem jött össze neki.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top