Politika

A legpatkányabb náci uszításba kezdtek Szabó Tímea ellen

Pestibulvar.hu

Mint mi is írtunk róla, a Párbeszéd frakcióvezetője azt próbálta hétfőn elmondani a parlamentben, hogy bár egyetért vele, hogy fontos, hogy megsegítsük a határon túli magyarokat is a védőfelszerelésekkel, első körben talán a hazai maszkhiányt kellene megoldania a kormánynak. Sok orvosnak és egészségügyi dolgozónak még mindig nem jut elég felszerelés, az ország több pontján pedig nem lehet kapni maszkokat a patikákban. Azért csak próbálta elmondani, mert Orbán “133 legbátrabb embere” undorító módon belefojtotta a szót, a felszólalása utolsó egy percében végig tapsoltak, Kövér László házelnök pedig nem szólt rájuk, sőt, még a kieső időt sem adta vissza a frakcióvezetőnek.




 

Az azóta eltelt időben valóságos gyűlöletkampány indult a Fidesz közösségi média oldalain, és a propagandamédiában Szabó ellen, amiért állításuk szerint “uszított a határon túli magyarok ellen”. (Azt állítják, sajnálta előlük a felszereléseket.) Ennek a legelképesztőbb példája a kedd reggeli Magyar Nemzetben jelent meg, ahol Szabót egyenesen

EGY KULLANCSHOZ, EGY MÉRGEZŐ BAKTÉRIUMHOZ HASONLÍTOTTÁK AZ ESET MIATT, AKI “EL AKAR PUSZTÍTANI MINDEN ÉRTÉKET”.

 

A legpatkányabb náci retorikát idéző szövegben úgy fogalmaztak: “Szabó Tímeát egy titkos szigeten lévő, illegális laboratóriumban hozták létre egy kullancs és Lendvai Ildikó DNS-éből. Egy ideig hőálló, steril üvegedényben tartották, aztán az MSZP behurcolta a magyar országgyűlésbe.

Csak hogy értsük, mit jelent ez: mára odáig jutottunk, hogy a kormánypárt hivatalos lapjának számító Magyar Nemzet olyan cikket is enged leközölni, amiben úgy dehumanizálják az ellenzék egy törvényesen megválasztott képviselőjét, hogy az elpusztítandó és gyilkos koronavírussal teszik egyenlővé. Szabóról azt írták, hogy “egy nem létező párt tagjaként a háttérhatalom egy nagyon is létező biológiai fegyvere”.

 

Legyen világos: ha egy hatalom ilyeneket enged megjelentetni a hivatalos lapjában, azt a hatalmat már nem sok választja el attól, hogy erőszakhoz folyamodjon. Amikor egy képviselőt egy kipusztítandó vírushoz hasonlítanak, ott a legdurvább agresszióhoz készítik elő a terepet.




 

Itt a kép, ha valaki esetleg nem hinné, hogy ezt tényleg leközölték a lapban:

Forrás: Magyar Nemzet

<itt> pedig a link.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top