Politika

1,1 milliárd forint uniós pénz jutott az NAT-ot kidolgozó kádereknek is

zsurpubi.hu

De legalább megérte. Ja, nem.




 

Márciusig 1,11 milliárd forintot kötöttek le a szakértők személyi jellegű ráfordításaira abban az uniós támogatásból megvalósuló projektben, amelyben az új Nemzeti Alaptanterv előkészítése is zajlott – írja a Magyar Narancs az Eszterházy Károly Egyetem adatai alapján.

 

A szakértők bruttó bérköltsége 934 millió forint volt, 177 milliót pedig szociális hozzájárulási adóként fizettek be, a 2,4 milliárdos projekt fennmaradó része pedig vélhetően az adminisztratív munkatársak bérére, dologi és utazási költségekre, informatikai fejlesztésekre ment.

 

A lap emlékeztet: A kormány még 2017 márciusában bízta meg Csépe Valériát a NAT átdolgozásával. Csépe egy évig miniszteri biztosként tevékenykedett, közben ő lett a 2017 nyarán az Eszterházy Károly Egyetemen felállt Oktatás 2030 kutatócsoport szakmai vezetője. A teljes “szakértői” névsort nem ismerhetjük. Azt viszont már tudjuk, hogy jól kerestek a projekttel.




 

Azzal a projekttel, ami ellen a koronavírus-járvány kitörése előtt szinte mindenki tiltakozott, akinek valaha volt bármi érdemi köze az oktatási rendszerhez. A március 15-re tervezett nagyszabású demonstráció végül a veszélyhelyzet miatt elmaradt, ennek vélhetően a kormány nagyon örült.

 

A módosított alaptanterv idén ősszel lép majd életbe.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top