Politika

Döbbenetes beismerést tett Orbán a parlamentben! Ha ez igaz, azonnal le kell mondania!

Pestibulvar.hu

Egy hónap után Orbán Viktor újra eleget tett törvényi kötelezettségének, és “válaszolt” az ellenzéki képviselők azonnali kérdéseire a parlamentben. A válaszokban nem volt köszönet: a legtöbbet vagy elsunnyogta, vagy válasz helyett egyenesen mocskolódni kezdett. Jakab Péternek, a Jobbik frakcióvezetőjének pl. azt mondta, a Jobbik az egyetlen párt, amit “kilóra megvettek”, az MSZP-s Harangozó Tamásnak pedig azt, hogy az MSZP “elárulta a szavazóit”.




 

Vitathatóan azonban még ezeknél is felháborítóbb volt, amit az LMP-s Keresztes László Lóránt egy kérdésére válaszolt. Keresztes azt kérdezte Orbántól, hogy – miután rekordmagasságokba emelkedett azoknak a száma, akik az utóbbi hetekben elvesztették a munkájukat – számíthatnak-e a magyar emberek arra, hogy a kormány meghosszabbítja az álláskeresési járadékot, és megnöveli annak összegét. Orbán azt mondta, aki elveszíti az állását, az három hónapig munkanélküli segélyt kap. Majd hozzátette:

„HA EZ LEJÁR, NEM LESZ OLYAN EMBER MAGYARORSZÁGON, AKI NE KAPNA ÁLLÁSAJÁNLATOT MUNKÁLTATÓTÓL VAGY AZ ÁLLAMTÓL”.

 

Keresztes nagyon helyesen ezt kétkedve fogadta. Úgy fogalmazott, ugyan bízik benne, hogy tényleg kapnak majd munkát az álláskeresők, de feltette a kérdést, mi történik akkor, ha mégsem? Erre Orbán azt mondta,

“NINCSEN „B” FORGATÓKÖNYVÜNK MUNKAHELYTEREMTÉSRE. „A” FORGATÓKÖNYVÜNK VAN, AZT FOGJUK MEGVALÓSÍTANI.”

 

Majd megismételte: aki nem kap munkát a piacról, az kap majd az államtól. Hogy ez alatt pontosan mit ért, azt nem fejtette ki, ahogyan azt sem, hogy milyen időkeretben gondolkodik. Szép ígéret ugyan, amikor azt mondja Orbán, hogy “annyi munkahelyet fognak teremteni, ahányat elvett a koronavírus”, de pontosan mikorra vonatkozik ez? Mikorra teremtik meg a munkát? Három hónap múlva az is könnyen lehet, hogy még a járvány és a karantén sem cseng le, akkor mégis milyen munkát akarnak teremteni? Mit fognak mondani azoknak, akik hónapról-hónapra élnek, és munkanélküli segély híján három hónap múlva nem lesz miből kifizetniük a számláikat?




 

Orbán a homályos és látszólag minden valós alapot nélkülöző ígérgetésével lényegében megerősíti, amit Parragh László, az Iparkamara elnöke mondott néhány hete, miszerint annyi ember ment tönkre az utóbbi hetekben, hogy azzal a kormány nem tud mit kezdeni. Ha igaz, amit Orbán állít, és szemlátomást még mindig nem sikerült kitalálnia, hogy pontosan mihez kezdjen ezekkel az emberekkel (egyelőre ott tartunk, hogy nemhogy “B” terve nincs a kormánynak az út szélére sodródott tömegek megsegítésére, de még az “A” tervről sem tudunk semmi konkrétat, csak üres ígéreteket), akkor vagy itt lenne az ideje, hogy üres lózungok és ígéretek helyett végre valódi válságkezelést rakjon le az asztalra, vagy ha erre nem képes,

AKKOR LEGALÁBB TEGYE MEG MINDENKINEK AZT A SZÍVESSÉGET, HOGY AZONNALI HATÁLLYAL LEMOND A HIVATALÁRÓL,

és átadja a helyét valaki másnak, aki képes rá, hogy kezelje a válságot, mielőtt igazi katasztrófa válna belőle. Ha mással nem, legalább azzal kisegíthetné a magyar embereket, hogy lemond, amíg nem késő.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top