Politika

Ez már őrület: A veszélyhelyzet óta Orbán ész nélkül irányítja át a sportba a közpénzt

nyugatifeny.hu

Napi 205 milliót csoportosított át.




A veszélyhelyzet bejelentése óta napi szinten 205,3 millió forintot csoportosított át az állam a sportra – írja a Menedzsment Fórum (mfor.hu) a március 11-e óta bejelentett költségvetési átsorolások alapján.

 

A portál a Magyar Közlönyben megjelent határozatok alapján összeszedte, mi mindenre jutottak közpénz-milliárdok a kormány számára stratégiai területen.

 

A végösszeg meghaladja a 9 milliárd forintot, ez alapján számolták ki a napi átlagot.

  • 514 millió a szegedi atlétikai centrum beruházására – március 20.
  • 300 millió forint a Haladás sportegyesület stadionüzemeltetésére – március 31.
  • 300 millió a versenysport és olimpiai felkészülés szakmai támogatására – április 14.
  • 133 millió forint pedig az egyedi sportlétesítmény-fejlesztések támogatására – április 14.
  • 450 millió a Budapest Honvéd Sportegyesület létesítményfejlesztési programjának előkészítésére – április 21.
  • 1 milliárd forint a készülő Bozsik Stadionra – április 21.
  • 768 millió forint a Kiemelt Nemzetközi Sportesemény Stratégia és sportesemény pályázataira – április 23.
  • 1,1 milliárd forint a Nemzeti Sportközpontoknak – április 23.
  • 4,07 milliárd forint a sportlétesítmények fejlesztésére – április 23.
  • 400 millió forint a kiemelt sportegyesületek sportlétesítmény-fejlesztésére – április 23.

 

Ide tartozik, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv részeként kivetett banki különadóból is juthat sportra: a pénzintézetek az adónak akár a felét TAO-támogatásként ajánlhatják fel, igaz, csak akkor, ha a társasági adóból nem tettek felajánlást.




 

Azzal is segítik az egyesületeket, hogy a TAO-támogatás már 100 százalékos finanszírozást is lehetővé tesz a számukra.

(mfor.hu / hvg.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top