Politika

Tényleg listázzák a kormányhivatalok tanári diplomás dolgozóit? És miért?

facebook.com/FideszHU/
Az érettségikre akarják bevetni őket, ha nem lenne elég mozgósítható felügyelő? Megkérdeztük a kormányzati operatív törzsöt és az Emberi Erőforrások Minisztériumát is.





Debreciner olvasója, aki az egyik kormányhivatalban dolgozik, arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy összeírták náluk azokat a munkatársakat – köztük őt is –, akik rendelkeznek középiskolai tanári diplomával. Állítólag a listázásnak az a célja, hogy a kormány felméresse, szükség esetén hány kormányhivatali dolgozót tud átirányítani az érettségi vizsgákra teremfelügyelőnek, amennyiben nem 10, hanem annál kevesebb diák egy légtérben történő dolgozatírása mellett döntenének a koronavírus-járvány súlyosbodása miatt, illetve arra az esetre is, ha a tanárok tömegesen bojkottálnák az érettségi vizsgákon való részvételüket.





 

Szerettük volna ezeket az információkat ellenőrizni, ezért kérdéseinket tegnap reggel a kormányzati operatív törzs sajtócímére küldtük el, majd az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóosztályára:

– Értesüléseink szerint összeírják a kormányhivataloknak azokat a dolgozóit, akik tanár végzettséggel rendelkeznek. Meg tudják ezt erősíteni? Miért van szükség ezeknek a kormányhivatali dolgozóknak az összeírására? Esetleg az érettségik lebonyolításakor lehetnének bevethetőek?

 

Hivatalos érdeklődésünkre egyik helyről sem kaptunk választ, semmiféle információt, ezért – kockáztatva a nemrégiben megemelt büntetési tételű rémhírterjesztést – kénytelenek vagyunk az olvasónk információjára hivatkozva annak a feltételezésnek esélyt adni, hogy vészhelyzeti vagy szükséghelyzeti mozgósítással készül a magyar kormány az érettségikre.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top