Politika

Kezdődik: 5 milliárd (!) forintért vesznek turisztikai tanácsokat az Orbán Ráhelhez kötődő állami cégek

nyugatifeny.hu

Mindezt a koronavírus ürügyén.






“Már itt is van az első mocskos 5 milliárd, amit a járványra hivatkozva dob oda a kormány saját embereinek. Ezt most turisztikai tanácsadásra”

– írja pénteki bejegyzésében Hadházy Ákos.

 

Mint Hadházy kiszúrta,

„Tanácsadás a koronavírus okozta károk mérséklésére”

címmel jelent meg egy ötmilliárd forintos, turisztikai témájú közbeszerzési kiírás, amelynek az ajánlatkérői között ott van a Kisfaludy 2030 Zrt., a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Magyar Divat & Design Ügynökség is.

 

Mint arra Hadházy emlékeztet: az MTÜ-t Guller Zoltán, Orbán Ráhel bizalmasa vezeti.

 

Guller 2018-ban a segítői között említette a miniszterelnök lányát, akinek aztán az ismerősei jó pozíciókba kerültek az MTÜ-nél.

 

Az MTÜ alatt működik a Magyar Divat & Design Ügynökség, amit Bata-Jakab Zsófia, Orbán Ráhel volt évfolyamtársa vezet.

 

A kiírás szerint a feladatok között van például

  • turisztikai termékekkel és altermékekkel kapcsolatos helyzetelemző tanulmányok készítése, kapcsolódó adatbázisok (pl. attrakciók, vonzerők, érintettek, szolgáltatások, kapacitások) elkészítése
  • kiemelten az egészségturisztikai fejlesztések előkészítésének vizsgálata,
  • szabályozási környezet hiányterületeinek (pl. üzemeltetési környezet, definíciók, adózási, támogatási rendszer stb.) feltárása, stratégia meghatározása,
  • a természetes gyógytényezők orvosi kutatásainak előkészítéséhez kapcsolódó tanácsadói feladatok ellátása.

 

“Ez a förtelem mindent megmutat arról, mi következik: a járvány gazdasági következményeinek ürügyén még több pénzt tömnek magukba ahelyett, hogy a megélhetésüket szó szerint elvesztő százezreket segítenék.

Nem voltam teljesen biztos benne, de ezután már igen: hétfőn 5 órakor újra a Lánchídnál leszek. Ha arra jár, jöjjön el Ön is, ha nem szeretné ezt némán tűrni!”






– zárja írását Hadházy Ákos, akinek a teljes posztját itt találod:

MÁR ITT IS VAN AZ ELSŐ MOCSKOS 5 MILLIÁRD, AMIT A JÁRVÁNYRA HIVATKOZVA DOB ODA A KORMÁNY SAJÁT EMBEREINEK. EZT MOST: "…

Közzétette: Hadházy Ákos – 2020. április 30., csütörtök

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top