Politika

A hetek óta hallgató Áder előbújt, csak hogy gúnyt űzzön a rendszerváltásból

Pestibulvar.hu

Az első szabad Országgyűlés megalakulásának 30. évfordulóját “ünnepelték” ma a parlamentben. A magyar szabadság megcsúfolásának elmaradhatatlan tartozéka, a járvány keltette egészségügyi válsághelyzet elől hetek óta bujdosó Áder János is beszédet mondott az alkalomból. Ha nem tudnánk, hogy a következőket a magyar parlamentben mondta, azt hihettük volna, egy másik országról beszél. De nem, Áder Magyarországról beszélt, amikor azt mondta:






„Magyarország demokratikus, független jogállam. Szabad ország. Olyan ország, ahol ma már természetes, hogy szabadon mondjuk el a véleményünket, szabadon gyülekezünk, közlekedünk. Szabadon vállalkozhatunk. Szabadon választunk képviselőket, polgármestereket. Szabadon hozhatunk létre szakmai, érdekképviseleti, politikai szervezeteket. Szabadon veszünk részt különböző nemzetközi szervezetek munkájában. A szabadság azonban törékeny. Ahogy Ronald Reagan fogalmazott, minden nemzedéknek folyamatosan küzdenie kell érte, és védelmeznie kell”.

 

Áderre szemlátomást nem szakadhatott rá a plafon, mert ezután a sajtóbeszámolók szerint köszönetet mondott mindazoknak, akik a rendszerváltás hajnalán segítettek egy új politikai, alkotmányos intézményrendszer megteremtésében, és akik részesei voltak az 1848-as törvényalkotási folyamathoz hasonlítható „közjogi honfoglalásnak”. Közülük is külön kiemelte Göncz Árpádot, az első szabad köztársasági elnököt, Antall Józsefet, az első szabadon választott magyar miniszterelnököt, és Szabad Györgyöt, a szabad Országgyűlés első elnökét. Az “államfő” azt mondta, a 20. század végi, rendszerváltó nemzedéknek azért kellett megküzdenie, hogy Magyarország ismét Magyarország lehessen, „haza, melyet mindannyian magunkénak mondhatunk”, „független ország, amely nem kiszolgálója, nem csatlósa senkinek”.

ÁDER ÚGY FOGALMAZOTT: “AMIT AZ ELMÚLT 30 ÉVBEN ALKOTTUNK, KIÁLLTA AZ IDŐ PRÓBÁJÁT”.

 






A fideszes képviselők Áder beszéde után elfogadtak egy politikai nyilatkozatot is, melynek szövege szerint az Országgyűlés tisztelettel emlékezik meg az ország állami önrendelkezésének 1944. március 19-én történt elvesztését követő első szabadon választott népképviselet 1990. május 2-i megalakulásáról, amely szerintük “hazánk új demokráciájának és alkotmányos rendjének kezdete” volt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top