Politika

Kegyetlenül beleszálltak Orbánba – Rég kapott ekkora pofont!

Pestibulvar.hu

Orbán Viktor pénteken bejelentette, hogy még csak most jutunk túl a járvány első hullámán, de október-november környékén visszatérhet a koronavírus. A miniszterelnök jóslatáról a volt tiszti főorvosnak is megvan a véleménye:





“PONT ANNYIRA MEGALAPOZOTT, MINT AHOGY AZT MONDTA, HOGY MÁJUS 3-ÁN TETŐZIK A JÁRVÁNY”

– mondta Falus Ferenc a Hírklikknek adott interjújában.

 

Falus elmondta, hogy valószínűleg a tetőzés várható időpontját csak hasra ütés szerűen dobta be Orbán, és pont ugyan így közölte a második hullám időpontját is.

“A csúcs az azt jelenti, hogy onnan kezdve, kevesebb lesz a megbetegedés. Lehet itt plató, vagy bármi, a 3-a csakis azt jelenti, hogy onnan kezdve, nincs emelkedés.

EZÉRT NYUGODTAN KIJELENTHETJÜK, HOGY MÁJUS 3-VAL A MINISZTERELNÖK MEGBUKOTT.

 

Legalábbis, mint delphoi jós. Ez tehát nem jött be.” – mondta a volt tiszti főorvos.

 

Szerinte egyébként az is abszurd, hogy “bejelentem: május 3-a a járvány magyarországi csúcsa, majd másnap bejelentem, hogy egy nappal később, azaz május 4-én érettségi vizsgák következnek, aztán néhány nap késéssel azt is, hogy kinyitnak a strandok.”






 

Falus hozzátette, hogy a kormány amúgy megfelelően reagált a járványra, időben zárták le a határokat, és zárták be az iskolákat. Ezzel volt idejük arra, hogy beszerezzék a szükséges eszközöket, és felkészüljenek a tömeges megbetegedésekre.

 

Arra a kérdésre, hogy Orbán azért mondta a második hullám időpontjaként az október-novembert, hogy addig ki tudja tolni a veszélyhelyzetet és ezzel a korlátlan hatalmát, Falus úgy válaszolt, hogy

“fogalmam sincs, hogy miért mondja.

CSAK ANNYIT TUDOK, HOGY AMIT MOST MOND, AZT NEKÜNK NEM KELL ELHINNÜNK, MÁR CSAK AZÉRT SEM, MERT AMIKET EDDIG MONDOTT, AZOK SEM BIZONYULTAK IGAZNAK.”

 

Kiemelte továbbá azt is, hogy szerinte a veszélyhelyzet további fenntartására semmi szükség, “elkölthettek idáig több százmilliárd forintot beszerzésekre, amelyekkel egyébként nem számoltak el, de most már ezen is túl vannak,” tette hozzá.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top