Hétfőn Kásler Miklós is megjelent a parlamentben az azonnali kérdések óráján. Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP képviselőnője azt kérdezte az emberminisztertől, hogy lemond-e azok után, hogy az egészségügy vírus miatti leállása miatt állítása szerint meghalt egy harminckét éves, kétgyerekes anya. Az ellenzéki képviselő azt is megkérdezte, hogy vállalja-e azért Kásler a felelősséget, hogy ellentétben a 41 éves elhunyt tatabányai ápoló felesége állításával, miszerint a koronavírusban meghalt férjének nem volt alapbetegsége, a kormányzati oldalon mégis azt állították, hogy volt neki.
Kásler a borzasztó tragédiákra mindössze annyival reagált, idézzük:
„MIKÖZBEN ÚJRA ELHANGZOTT A KÉTHAVONTA ISMÉTLŐDŐ “MONDJON LE, MONDJON LE”, [BANGÓNÉ] IGAZ TÖRTÉNETEKKEL SZÓRAKOZTATTA A PARLAMENTET”.
Aztán azt mondta, az EMMI “saját halottjának” tekinti az egészségügyi dolgozót, de ha történt hiba, az szerinte akkor is “az ellátó intézménynek a felelőssége”.
Káslert a gyalázatos és ízléstelen gúnyolódás ellenére övön alul érhette Bangóné felszólalása, mert rögtön az összeszólalkozás után távozott a teremből, és nem tért vissza, hiába kérdeztek volna még tőle más ellenzéki képviselők is.
Az Index videóját az esetről alább megtekinthetik:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.