Politika

Orbánnak keményen megmondták: “Ilyen érzéketlen kormányunk, nem volt az elmúlt három évtizedben”

hirhugo.hu

A járványhelyzet miatt idén elmaradtak a hagyományos május elsejei ünnepségek. A legtöbb szakszervezeti rendezvény virtuálisan zajlott. A Jobbik kivételével az összes ellenzéki párt adománygyűjtésen vett részt, amit civilek szerveztek a koronavírus járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe került családok megsegítésére.






 

Hangos zene és gyerekzsivaj töltötte meg a Városligetet tavaly május elsején. Idén csak futókat és kutyasétáltatókat lehetett látni Budapest legnagyobb közparkjában. Nem az eső, hanem a járványhelyzet miatt maradtak el a hagyományos városligeti rendezvények. A vursli helyett civil kezdeményezésre adománygyűjtést tartottak a Hősök terénél.

 

A tartós élelmiszerekből, cukorból, lisztből, olajból álló adományokat rászoruló családoknak juttatják majd el. A rendezvényhez a Jobbik kivételével minden ellenzéki párt csatlakozott.

 






“Az hogy a társadalmi válság ilyen súlyos és még súlyosabb lesz, az pedig a kormány felelőssége. Ilyen érzéketlen kormányunk, mint amilyen Orbán Viktoré, még nem volt az elmúlt három évtizedben.” – nyilatkozta Tordai Bence az ATV Híradónak.

Az MSZP alelnöke azt hangsúlyozta, a közmunkaprogram nem nyújt segítséget a magyar családoknak: “A munkahelyeket kell megmenteni, elsősorban, ahogy a szomszédos országokban meg tudják tenni, hogy a teljes munkabér 80%-át biztosítják azért, hogy megmaradjon az emberek munkahelye, itt is ezt kellene tenni.”

 

A Momentum EP-képviselője a gazdasági válság megoldását az Európai Unióban látja: “Ebből a krízishelyzetből csak egy szolidáris, erős Európával fogunk tudni kilábalni. Ha a szomszéd a szomszédnak, ha az egyik megye a másik megyének, ha az egyik orzság a másik országnak és csak egy összetartó, erős Európával fogjuk tudni megtenni.”

 

Gyurcsány Ferenc is arra emlékeztett, hogy Magyarország 16 évvel ezelőtt, május 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz: “Nekünk magyaroknak és Magyarországnak az európai népek közösségében, az Európai Unióban van a helyünk. Tudják, nagyon helyesen azt szoktuk mondani, hogy a vírusnak nem kell útlevél és nem kell vízum.”

 






A Jobbik május elsejei közleményében azt hangsúlyozta, a kormány stratégiai partnerséget ajánlott a multinacionális cégeknek, eközben stratégiai cselédséget kényszerítettek a magyar dolgozókra.

 

Több munkavállalói érdekképviselet is virtuális majálist tartott, amit élőben közvetítettek. A Köztisztviselők és Közalkalmazottak szakszervezete a munkakörülményekre panaszkodott.

 

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma pedig azt hangsúlyozta, a válságban nem születtek olyan döntések, amelyek az átlag dolgozó embert segítenék.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top