A szavazás után tartott sajtótájékoztatón Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője a távirati iroda tudósítása szerint azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László házelnök és a kormánypártok háborút indítottak a nők ellen.
A döntés elvette annak lehetőségét, hogy hatékonyan lehessen fellépni a nők és a gyermekek elleni erőszak ellen – jelentette ki.
A képviselő hangsúlyozta, minden magyar nőért ki akarnak állni, mert az erőszak nem ismer sem pártokat, sem származást, sem vallási hovatartozást.
Fideszes politikusok nőellenes mondatait mutatták fel a képviselőnők a parlamentben, Szijjártó Péter gúnyos mosolyát kapták:
Varga-Damm Andrea, a Jobbik képviselője úgy fogalmazott: a Fidesz–KDNP módszere az, hogy amikor nincs igaza, akkor „bánt, megaláz, üt”, és mindent elkövet annak érdekében, hogy „lejárassa, megsemmisítse” azokat, akiknek igazuk van. A Fidesz–KDNP-nek az a problémája, hogy az Országgyűlésben vannak nők, mert a nők mindennap tükröt tartanak eléjük – közölte. A kormánypártok hatalomgyakorlásának ugyanis „a legfontosabb eszköze a női nem lejáratása” – mondta.
Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese kijelentette, a Fidesz hazudik, amikor azt állítja, hogy a magyar állam megvédi az erőszak minden áldozatát. A magyar állam nem védte meg a hatgyermekes Orosz Bernadettet, ahogy nem védte meg Szilágyi István színművészt sem, akit „saját gyermeke vert”. Ízléstelen a színész halálának másnapján olyan politikai nyilatkozatot vinni az Országgyűlés elé, ami azt üzeni, hogy az áldozatok nem számítanak – bírált.
A képviselő az áldozatok érdekében azt kérte, hogy hozzanak létre önálló költségvetési alapot, növeljék az iskolapszichológusok számát, építsék be a Nemzeti alaptantervbe a családon belüli erőszak elleni fellépést, képezzék a témában a rendvédelmi és igazságügyi dolgozókat, erősítsék meg a jelzőrendszert és az anyaotthonok kapacitását, valamint indítsanak több vizsgálatot hivatalból.
Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a fizikai erőszakot mindig megelőzi a verbális erőszak. Azt állította, hogy az elmúlt hetekben nemcsak a parlamentben tapasztalták az ellenzéki képviselőnőkkel és szavazókkal szembeni verbális erőszakot, de a kormánypárti képviselők közösségi oldalain is az látható, hogy az ő szavazóik is „egyre inkább erre az útra tévedtek”. Hangsúlyozta, a verbális erőszak gyakran torkollik fizikai erőszakba, az ellenzék azonban nem szeretné, ha az ország egy olyan úton indulna el, ahol meg lehet verni azokat, akik mást gondolnak a politikáról, az egészségügyről vagy az oktatásról. Vadai Ágnes kezdeményezi, hogy az ellenzéki politikusok újra nyújtsák be az isztambuli szerződés ratifikálásáról szóló korábbi javaslatukat.
Hohn Kriszitna, az LMP képviselője jelképnek nevezte az isztambuli egyezményt, amit a kormánypártok a politikai nyilatkozat elfogadásával lesöpörtek a színről. Ezzel a lépéssel sok embertől, látens áldozatoktól vették el a reményt – jelentette ki.
Szél Bernadett (független) azt kérte, hogy a KDNP inkább az egészségügyi és munkaügyi problémákkal foglalkozzon, és ne azzal, hogy ellehetetleníti az egyezményt.
(MTI) | forrás
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.