Politika

Kálmán Olga kegyetlenül kiakadt Semjénre: “Zsolti, te normális vagy?”

nyugatifeny.hu

A korábbi műsorvezető nem is tudta leplezni felháborodottságát.






Beszámoltunk róla, hogy széles körű társadalmi felháborodást okozva, a Parlament kedden politikai nyilatkozatban utasította el az Isztambuli Egyezményhez való csatlakozást.

 

Az Isztambuli Egyezményt az Európa Tanács hívta életre még 2011-ben. Célja a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzése, az áldozatok védelme.

(Az Orbán-kormány 2014-ben ugyan aláírta az egyezményt, de azóta sem ratifikálták a magyar jogrendben, azaz nem iktatták törvénybe.)

 

Kedden a Parlamentben az ellenzéki képviselőnők olyan táblákkal tiltakoztak, amelyekre fideszes politikusok korábbi nőellenes mondatait írták.

 

Az ügy kapcsán a kezdeményező “párt”, a “KDNP” “elnöke”, Semjén Zsolt úgy fogalmazott:

“„Amiben egyetértünk a balliberálisokkal, az az, hogy mindketten meg akarjuk akadályozni a családon belüli erőszakot. A különbség az, hogy mi az erőszakot akarjuk megszüntetni ők pedig – ennek ürügyén – a családot.”

Semjénnek ezt a mondatát idézte most közösségi oldalán Kálmán Olga, amihez – tőle szokatlanul éles módon – annyit fűzött hozzá:

“Már csak egy kínzó kérdés maradt: Zsolti, te normális vagy?”

 






Bár az újságíróból lett politikus nyilván költőinek szánta kérdését, cikkünk írásáig több mint száz megfejtés érkezett már rá kommentben.

 

Kálmán Olga posztját itt találod:

Már csak egy kínzó kérdés maradt: Zsolti, te normális vagy?Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes:„amiben egyetértünk…

Közzétette: Kálmán Olga Hivatalos oldala – 2020. május 6., szerda

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top