Politika

Orbán a rádióban fenyegetőzött: “Nem felejtünk, rendezni fogjuk a számlát!”

nyugatifeny.hu

Ezt Donald Tusknak, az Európai Néppárt elnökének üzente.






Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjújának egyik legnagyobb tanulsága, hogy a világjárvánnyal foglalkozó újságírók és a politikai döntéshozók, a túl sok információ birtokában veszélyesen közel kerülnek ahhoz a téves képzethez, hogy szakértővé váltak.

“Maradjunk a saját kaptafánknál, ne higgyük, hogy virológusuk lettünk, hagyjunk teret az orvosoknak, tudósoknak, virológusoknak! Ne higgyük, hogy már jobban értünk hozzá, mint akiknek ez a szakmája!”

– mondta.

 

(Azt nem tudhatjuk, hogy politikusok mikor milyen szerepbe élik bele magukat, de miniszterelnök urat megnyugtathatjuk, az újságírók újságírói hivatásuknak tesznek eleget, amikor széles körű kutatómunkát végeznek, különösen társadalmi jelentőségű témákban. Nem megkerülve a szakértőket, hanem publikálva tudományos következtetéseiket, eredményeiket.)

 






Ami a gazdaságot illeti, márciusban 5,6%-kal esett vissza az ipari termelés, de április volt a mélypont, itt

“brutális adatokra kell számítani”,

a május is rossz lesz, de júniusban beindulhat a növekedés Orbán szerint.

 

Budapest és Pest megye újranyitását a tudósok késleltetik: “Várjuk meg, hogy a halálozási számok és arányok csökkenjenek!” Jövő hétvégén újra tárgyalnak róla.

 

Szerinte az iskolák bezárásával úgy oldották meg az oktatást, “mint sehol Európában, ilyen gyors átállást ilyen kevés zökkenővel” sehol máshol sem tapasztalt.

 

Az oktatást kritizáló “véresszájú politikusok” elkezdhetnének óvatosabban kommunikálni, hiszen az oktatás működik, a pedagógusok hibátlanul vizsgáztak.

 

(Érdemes lett volna megemlíteni a digitális átállás kihívásai gyorsan reagáló vállalatok és állampolgárok laptop-adományait, ami nélkül a zökkenők sokkal nagyobbak lettek volna!)

 

És bár “az asszonyok el vannak fáradva”, bizonytalannak látja, hogy a szünet előtt még kinyissanak az iskolák.

 






Visszatérve a COVID-19 világjárványra, Orbán Viktor egyetért azzal, hogy bizonyos védekezések levezénylésére fel kell hatalmazni a belügyminisztert vagy az egészségért felelős minisztert, azonban ebben az ügyben

fontosnak érzi, hogy személyesen irányítson,

sőt a védekezéshez szükséges eszközök beszerzését is kontroll alatt tartsa.

 

“Tudom, hogy válság idején hogyan kell védekezni, láttam már árvizet, gazdasági válságot, migránsválságot,

“sok lében fürödtem már”

– mondta magáról.

 

Az Európai Néppárt vezető politikusainak írt levélről kijelentette, hogy egyre nehezebb “a médiákból megbízható híreket begyűjteni egy másik országban zajló folyamatról mi ismerjük a valóságot, ők meg nem ismerik” – utalt a magyar koronavírus-törvény körül kialakult európai kritikákra.

 

Szerinte Donald Tusk leveléről nehéz eldönteni, mikor hogyan reagáljon az ember, mert normális esetben, ha valakit megrágalmaznak, akkor odamegy és megkéri az illetőt, hogy fejezze be. Amikor ez tizedszer is megtörténik viszont, akkor megrántja a vállát és nem megy oda többet, mert azt mondja, hogy bolond lyukból bolond szél fúj.

 

A náci-vitában pedig nem személyes ügyről van szó, hanem a haza becsületéről. És vannak pillanatok, amikor azt kell mondani, hogy álljon meg a menet. Ilyen ez a mostani is, amikor Magyarországon tízezrek vannak életveszélyben, közben pedig hátulról belénk ütöttek.

 

“Világossá kell tenni, hogy a magyarokkal nem lehet következmények nélkül kötözködni. Nem felejtünk, rendezni fogjuk a számlát.”

– fenyegetőzött a magyar miniszterelnök.

 

(Index nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top