Politika

Pintér Sándor nem tud róla, hogy a szervezett bűnözés kihasználná a járványhelyzetet

zsurpubi.hu

Pedig a nertársak sokmindenre rátették a kezüket a korlátlan felhatalmazás égisze alatt.






 

Részletesen beszámoltunk róla, hogy a maffia durván kihasználja a koronavírus-járványt Olaszországban. Ennek súlyosságát itthon is érezhetjük, hiszen úgy tűnik, hogy az Orbán-kormány nagyon hasonló módszerekkel teszi rá a kezét a piaci cégekre. Ezzel összefüggésben, irásbeli kérdéssel fordult a jobbikos lukács László Pintér Sándor belügyminiszterhez, hogy kiderítse: a magyar szervezett bűnözés kihasználja-e a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságot.

A téma aktualitását az adta, hogy Olaszországból olyan aggasztó hírek érkeznek, melyek szerint a szervezett bűnözés arra törekszik, hogy a gazdaságilag nehéz helyzetbe került cégekben átvegye az irányítást, és a válság kezelésére fordított állami forrásokat később magukhoz irányítsák.

 

„Az olasz cégek, vállalkozások példája is azt mutatja, hogy nagy veszélyt jelent, ha a bűnüldöző szervek csak tétlenül nézik, ahogy szervezett bűnözői csoportok stratégiailag fontos, de nehéz helyzetbe került vállalkozásokat megvesznek. Az egész országnak érdeke, hogy az itthon bajba került vállalkozásokat – kihasználva azok kiszolgáltatottságát – ne szervezett bűnözéssel foglalkozó csoportok szerezzék meg” – áll Lukács Lászlónak és Brenner Kolomannak, a Jobbik országgyűlési képviselőinek korábbi sajtóközleményében.

 

Az ellenzéki politikusok arra voltak kíváncsiak, hogy tapasztaltak-e az olasz helyzethez hasonló próbálkozásokat a hazai bűnüldöző hatóságok. Pintér Sándortól május 11-én érkezett a válasz egészen röviden: nem.

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top