Politika

Jakab kérdez: Orbánnak a családi vagyon vagy a magyarok megélhetése a fontos?

Alfahir.hu

Jakab Péter Jobbik-elnök szerint az Orbán-kormány a válságkezelés érettségi vizsgáján megbukott – szögezte le az ellenzéki vezető pénteki, a Facebookon közzétett videóüzenetében. A pártvezető Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújára reagálva azt mondta:





az eredmény eddig 163 ezer elveszített munkahely, míg a jövőkép az, hogy be lehet állni a hadseregbe vagy el lehet menni közmunkásnak 50 ezerért.

 

Az ellenzéki vezető szerint a munkahelyek megvédéséhez a kormányfőnek tanulnia kellene a nemzetközi példákból:

  • át kell vállalni a bajba jutott dolgozók bérköltségének 80 százalékát,
  • a multinacionális nagyvállalatoknál elbocsátási moratóriumot kell hirdetni, mivel ők – fogalmazott Jakab – már eddig is milliárdos támogatásokat kapta munkahelyek megőrzésére,
  • azok esetében, akik már elveszítették munkahelyüket, meg kell hosszabbítani az álláskeresési járadék idejét kilenc hónapra, annak összegét pedig meg kell emelni.

 

Kiemelte, nem elég plakátokon hirdetni, konkrét tettekre, cselekvésre van szükség. Az ellenzéki vezető felszólította a miniszterelnököt,

a rendkívüli hatalommal a nép érdekében éljen, és ne arra használja, hogy saját köre még a veszélyhelyzet hetei alatt is százmilliárdos közbeszerzésekkel gyarapodjon!

 






Emlékeztetett, pártja 30 százalékos különadóval sújtaná a milliárdosokat, ebből a pénzügyi forrásból számításaik szerint 200 ezer magyar munkahelyet lehetne megmenteni.

A pénz adott, a jogi háttér adott – hiszen miniszterelnök úr korlátlan hatalommal rendelkezik –, most már csak egy döntésre várunk. El kell döntenie Magyarország miniszterelnökének, hogy számára mi a fontos: a családi vagyon vagy a magyarok megélhetése. Bölcs és gyors döntést kívánunk!

– zárta szavait Jakab Péter, a Jobbik elnöke.

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top