Rég nem látott mértékű válság van.
“Teljes mértékben nem tudunk visszatérni a régi kerékvágásba. Rég nem látott mértékű válsággal szembesültünk, amely nem egyformán érinti az ágazatokat. Az áprilisi adatok letaglózóak lesznek” – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.
A helyzet nem rózsás: a Napi.hu cikke szerint nagy pofont kapott a hazai turizmus is.
Míg a kormány a belföldi turizmus élénkítésére igyekszik nagy hangsúlyt helyezni, sok balatoni önkormányzat kénytelen elhalasztani beruházásait a kormányzati elvonások és a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt. A büdzséken nagy lyukat vág
a gépjárműadó elvonása,
illetve a turizmus bezuhanása, a nyári rendezvényeket pedig el lehet felejteni.
A helyi vállalkozókat nem minden önkormányzat tudja segíteni, bár több település esetében maga az állam, persze az önkormányzatok kontójára, már beavatkozott.
A gépjárműadó elvonása mellett például a vendéglátóhelyeknek a közterületen elfoglalt teraszaikért nem kell területbérleti díjat fizetniük az önkormányzatnak. Ezzel azonban újra csak a helyi önkormányzatok bevételei csökkennek.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.