Kásler döntése emberéletekbe kerül.
Polip betegséggel került kórházba egy óbudai férfi, akit egy nappal a műtéte előtt hazaküldtek a kórházból. A férfi felesége a férje történetét Szabó Tímeának, a Párbeszéd frakcióvezetőjének mesélte el.
Kásler Miklós rendelete március 14-én jelent meg arról, hogy
halasszák el a nem életmentő műtéteket.
A férfi korábban háromszor járt kórházban, többször hazaküldték, mert rossz volt a vérképe. Az előírt K-vitamint nem kapták meg Magyarországon, Németországból hozatott a család.
A férfi március 3-tól volt kórházban, és 17-ére volt kiírva a műtéte. Egy nappal előtte, 16-án reggel a kórházban azt közölték vele:
elmaradnak a műtétek.
Így a férfi hazament. Feleségének elmondta: mindenki mást is hazaküldtek az osztályról, kiürítették az egész termet.
Három héttel később, április 7-én a férfi otthonában rosszul lett, fájt a hasa, egész éjjel nem aludt. Felesége hívta az ügyeletet, ahol azt kérték tőle, hogy olvassa fel a zárójelentést.
A férfi a telefonhívás közben meghalt.
Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa szerint ennek a történetnek például kell szolgálnia minden döntéshozónak, de főleg Kásler Miklós miniszternek, hiszen Kásler kórházágy-kiürítéséről és a műtétek elhalasztásáról szóló döntése súlyos emberéletekbe került.
Az özveggyel készült megdöbbentő videó itt található:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.