Politika

Óriási balhét fog csapni Orbán, ha kiderül, hogy nem véletlenül szavazta ezt meg a Fidesz

Pestibulvar.hu

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője vasárnapi Facebook-bejegyzésében írta meg, hogy





“VAGY SÚLYOSAN BENÉZTEK VALAMIT A FIDESZNÉL A LEGUTÓBBI PLENÁRIS ÜLÉSEN, VAGY MEGVILÁGOSODTAK ÉS BÁTOR HARCOT INDÍTOTTAK A KORRUPT ORBÁN-KORMÁNY ÉS OLIGARCHA-HÁLÓZATA ELLEN.”

 

Történt ugyanis, hogy az Európai Parlament ezen a héten rendhagyó plenáris ülést tartott és online formában számos ügyben szavazott a Ház. Az egyik napirenden lévő dosszié a 2018-as pénzügyi évre vonatkozó zárszámadási jelentés volt. Hiába kötöttek ki a dokumentumban olyanokat, amiket a Fidesz eddig hevesen ellenzett, pl. hogy

  • „az Uniónak képesnek kell lennie arra, hogy megfelelő intézkedéseket vezessen be, amelyek ilyen esetekben magukban foglalják az uniós finanszírozáshoz való hozzáférés felfüggesztését, csökkentését és korlátozását
  • vagy hogy a kohéziós források „néhány tagállamban kevés kedvezményezett kezében összpontosulnak
  • vagy határozottan elítélik, hogy a források „egyes tagállamokban oligarchikus struktúrákat hoztak létre”,

a Fidesz EP-képviselői, köztük Deutsch Tamás, ennek ellenére is megszavazták a jelentést.

Talán még ennél is súlyosabb azonban, hogy a jelentés mindezeken túl

FONTOS ELŐRELÉPÉSNEK NEVEZTE AZ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG LÉTREHOZÁSÁT IS!

 

Ujhelyi úgy fogalmazott a megszavazás kapcsán:

“BAMM! DEUTSCH KOLLÉGA ÉS FIDESZES TÁRSAI ÉPP MOST VÁGTAK MÉSZÁROS LŐRINC ÉS A TÖBBI NARANCS-STRÓMAN ALÁ EGY HATALMASAT!”

 

A képviselő szerint vagy erről volt szó, vagy egyszerűen észre sem vették, hogy miről szavaznak. Bármelyikről is legyen szó, egy biztosnak tűnik: nem fog örülni Orbán, ha rájön, mi történt az Európai Parlamentben.






 

Ujhelyi bejegyzését itt megtekinthetik:

Közzétette: Ujhelyi István dr. – 2020. május 17., vasárnap

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top