Politika

Rég nem látott válságról beszél az operatív törzs

civilhetes.net

36 újabb fertőzött, 3 halott az elmúlt 24 órában Magyarországon – az operatív törzs vasárnap is összeült, itt és az InfoRából pedig élőben megismerhetik a legfrissebb bejelentéseket.





3509-re nőtt a magyarországi regisztrált koronavírusosok száma az elmúlt 24 órában, 451 a halottaké, 1396-an meggyógyultak, az aktív esetek száma 1662, 47 beteg állapota súlyos. Az operatív törzs ennek ismeretében a következő bejelentéseket tette.

 

Schanda Tamás, az ITM államtitkára, miniszterhelyettes elmondta, eredményes volt a küzdés a koronavírus-járvány terjedése ellen, de ez nem jelenti azt, hogy vissza lehet térni a korábbi kerékvágásba, rég nem látott válságban vagyunk. “Az áprilisi gazdasági adatok letaglózóak lesznek” – mutatott rá, de “az elmúlt tíz év mutatta, a magyar emberek akarnak dolgozni, fizetésből akarnak megélni”.






 

Bejelentette, az informatikai ingyenes tanfolyamra 37 ezer ember jelentkezett, és még mindig lehet jelentkezni, 8 hetes és ingyenes, előfeltétele ez a tanfolyam a 2020 augusztusában induló struktúraváltó oktatási programnak, és 1,2 millió forintnyi kamatmentes Diákhitelt lehet felvenni mellette.

 

Hangsúlyozta még, hogy épp a versenyképesség miatt nem állt le az oktatás a járványhelyzetben sem.

 

Összesen 50 tárgyból lezajlottak a szakmai érettségi vizsgák, rendjüket úgy alakították ki, hogy egészségügyi szempontból biztonságos legyen. A felsőoktatási hallgatók számára rendelkezésre áll az 500 ezer forintos Diákhitel Plusz, illetve visszamenőlegesen lehet igényelni a Diákhitel 1-et, ennek keretét a kormány kétszeresére emelte. A beragadt diplomák közül 24 ezret már kiállítottak az egyetemek a nyelvvizsgamentesítésben érintetteknek, de a nyelvvizsgázás lehetőségének most sincs vége – mondta még.

 

Lakatos Tibor, az ügyeleti központ vezetője elmondta, a határoknál rendben halad a forgalom.

 






10 470 hatósági házi karantén van érvényben az elmúlt nap majdnem ezret rendeltek el a határokon.

 

Immár 745-en regisztráltak a távolsági karantén-ellenőrző rendszerbe, de többek karanténja már le is járt.

 

Szólt még a budapesti kijárási korlátozások hétfői feloldásáról, e rendelkezés helyére az általános védelmi intézkedések lépnek, vagyis

  • védőtávolság
  • szájmaszk
  • idősidősáv a boltokban
  • piacokon kerületi szabályok Budapesten
  • minden üzlet kinyithat
  • a vendéglátóhelyek kerthelyiségben vagy teraszon kinyithatnak (közterületi díj nincs)
  • szabad téri múzeumok, állatkertek kinyithatnak
  • lagzik, esküvők, temetések, misék, istentiszteletek megtarthatók (házasulandók állhatnak 1,5 méteren belül)
  • felsőoktatási intézmények: nyitás, ha a rektor így gondolja. A kollégiumzár marad.

 

Szlávik János, a Szent László Kórház infektológus osztályvezető főorvosa elmondta, az alábbiak a rizikótényezők:

  • életkor – nők és férfiak között kifejezetten az idősek hunynak el
  • szív-, érrendszeri betegség
  • extrém magas vérnyomás (a vérnyomásgyógyszer nem plusz kockázati tényező)
  • tüdőbetegség
  • vesepótló kezelésben részvétel – a koronavírus ugyanis a vérképződésben is problémát okoz
  • daganatos betegség
  • autoimmun betegség
  • extrém elhízás – a lélegeztetés nehézsége miatt
  • Kawasaki-szindróma
  • a HÍV-fertőzés nem rizikófaktor

 

“Ne engedjék az édesanyjukat minden nap vásárolni menni” – figyelmeztetett Szlávik János.

forrásinfostart.hu










Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top