Politika

Orbán teljhatalma letartóztatásokkal hallgattattja el a kritikus hangokat a magyar közösségi médiában

civilhetes.net

Az ellenzéki politikusok szerint aggodalomra adnak okot a koronavírusjárvánnyal kapcsolatos állítólagos rémhírterjesztésre hivatkozó letartóztatások. – írja az euronews.com.





Attól tartanak, hogy elhallgattatják a kormány ellen felszólaló kritikus hangokat, és azzal vádolják Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy visszaél a márciusban átruházott különleges hatáskörökkel.

 

Következésképpen az EU, csütörtökön felszólította Magyarországot, hogy enyhítse a válság idején odaítélt rendkívüli kormányzati hatásköröket  és járványügyi lezárásokat.

 

Számos embert tartottak fogva otthonukban, és néhány órán keresztül őrizetbe vették a “rémhírterjesztőket” a közösségi médián megfogalmazott bejegyzéseik miatt. A rendõrség csütörtökön elmondta, hogy nyomozásuk során 16 embert kihallgattak.






 

Hozzátették, hogy 87 esetben nyomoztak sürgősségi jogszabályok alapján állítólag “hamis információk” közzététele miatt, és 27 esetet vizsgáltak, ahol felmerült a nyilvánosság veszélyeztetésének gyanúja.

A rendőrség folyamatosan figyeli az internetet

– állították korábban.

 

A március 30-án elfogadott új törvény kiterjeszti a már létező bűncselekményt, és felhatalmazza a hatóságokat arra, hogy visszatartsák a “riasztó észrevételeket”.

 

A kritikus hangok elnémultak

Szerdán a Momentum ellenzéki párt egyik tagját fogva tartották Dél-Magyarországon, a vitatott kormányzati politikáról szóló közösségi médiabejegyzése miatt, ahol kifogásolta hogy hazaküldik azokat a betegeket, akik nem fertőzöttek, ezzel ágyakat biztosítva a COVID-19 betegek számára.

 

Csóka-Szűcs János megosztotta Hadházy Ákos ellenzéki parlamenti képviselő hozzászólását, és hozzátette, hogy Gyula városában 1170 kórházi ágyat ürítettek ki – az állítás igaznak bizonyult.

 

Négy órán keresztül őrizetbe vették azzal az indokkal, hogy állítólag

akadályozta a járvány leküzdésére tett erőfeszítéseket.

Megkezdődött a kritikus hangok elnémítása, nevezetesen a rendőrségi akcióval, hogy megfélemlítsék az embereket, akik írnak vagy igazat mondnak

– kommentálta Hadházy egy Facebook üzenetben.






 

A napokban egy 64 éves férfit órákig tartottak fogva Északkelet-Magyarországon egy múlt hónapban közzétett üzenete miatt, amely kritizálta a kormánypolitika korlátozásait. Azt írta a kifogásolt Facebook-bejegyzésében: „Kegyetlen zsarnok vagy, de jegyezd meg, a diktátorok mind elbuktak eddig”. Az ügyészek szerdán kijelentették, hogy az ügyet lezárták.

 

A rendõrség lefilmezte egy Szerencs mellett lakó férfi otthonának átkutatását, letartóztatták, majd a YouTube-on közzétették.

 

 

Később a férfi azt mondta a 444.hu független portálnak, hogy április 28-i üzenetében kommentálta azt a tényt, hogy a hatóságok a pandémiát május 3-i csúcsra várták, és másnap bejelentették a korlátozások enyhítését.

 

A magyar kormány csütörtökön sajtótájékoztatón védte a fogvatartásokat. Gulyás Gergely miniszter szerint a hatóságok csak nyomós indok esetén lépnek közbe.

 

“Az egyik ügyben az ügyészek eltérően ítélték meg az eseményeket, és azt állították, hogy nem történt bűncselekmény. Ez megtörténhet egy jogállamban, hogy a hatóság hibát követ el, amely esetben kártérítéssel tartozik” – mondta. .

 

Az Európai Unió „szoros figyelemmel kíséri” Magyarországot

Az ország rendkívüli állapotát alátámasztó új jogszabályok korlátlan ideig jelentősen megerősítik Orbán hatalmát.






 

Az Európai Parlament csütörtökön megvitatta a magyarországi jogszabályokat és a jogállamiságot. Számos MEPS felszólította a Bizottságot, hogy indítson jogsértési eljárást Budapest ellen és állítsa le az EU kifizetéseit.

 

Az EU legfelsőbb jogállamiság-tisztviselője hozzátette, hogy figyelemmel kísérik a kormányok rendkívüli hatásköreit, amelyeket a koronavírus elleni küzdelem érdekében biztosítanak és megvizsgálják, hogy ezeket eltávolítják-e, amikor lazítanak a korlátozásokon.

 

“A kormányokra átruházott rendkívüli állapotot fokozatosan meg kell szüntetni vagy helyettesíteni kell célzottabb és kevésbé tolakodó intézkedésekkel” – mondta Vera Jourova, az Európai Bizottság alelnöke.

 

Hozzátette, hogy “a magyar eset különös aggodalmakat vet fel” és hogy “naponta megvizsgáljuk, hogy tudunk-e jogi lépéseket tenni”.

 

A múlt hónapban Szijjártó Péter magyar külügyminiszter elutasította Orbán Viktor felhatalmazási törvényéről megjelent kritikákat, azt nyilatkozta,  „egyszerűen hamisak” és „nem igazak”.

 






A magyar miniszterelnököt meghívták az ülésen való részvételre, de elutasította, és felajánlotta, hogy helyette igazságügyi miniszterét küldi – David Sassoli a parlament elnöke megtagadta a kérelem engedélyezését.

 

Az európai parlamenti képviselők korábban kijelentették, hogy a Budapesti vészhelyzeti törvény “teljesen összeegyeztethetetlen az európai értékekkel”.

 

forráseuronews.com




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top