Politika

A Honvédség várja a munkanélkülieket, havi bruttó 161 ezer forintért

civilhetes.net

A speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálat bevezetésével kívánja segíteni a koronavírus-járvány idején a munkahelyteremtést a Magyar Honvédség (MH) – mondta a honvédelmi miniszter az MH Altiszti Akadémián Szentendrén kedden.





Benkő Tibor a feladatszabó értekezleten kiemelte, hogy a Magyar Honvédség is részt kíván venni a kormány gazdaságvédelmi akciótervében, elsősorban a munkahelyteremtésben, ezért az ország 25 helyszínén várják azokat a 18 és 50 év közötti állampolgárokat, akik elvesztették a munkájukat, és vállalják a 6 hónapos kiképzést.

A felvételhez a speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálatra erkölcsi bizonyítvány szükséges, valamint megfelelés az egészségügyi alkalmassági vizsgálaton, amely azonban lényegesen kevésbé szigorú, mint a hivatásos vagy szerződéses katonai szolgálat, illetve az önkéntes tartalékos katonai szolgálat esetében

– mondta a miniszter.

 

Benkő Tibor ismertette azt is, hogy az első képzések július 1-jén indulnak, az idén 3 ezer jelentkezőre számítanak, de ez bővíthető. Az illetmény havi bruttó 161 ezer forint.

 

Az állást keresők a toborzóirodáknál vagy a megyei kormányhivataloknál jelentkezhetnek, az egyszerű orvosi szűrővizsgálatot követően a 6 hónap alatt alap-, általános lövész- és szakkiképzésen vesznek részt. A fél év letelte után minden megkötöttség nélkül visszatérhetnek a civil életbe, illetve a képzés további 6 hónapra meghosszabbítható, de amennyiben alkalmasak, dönthetnek úgy is, hogy pályájukat önkéntes, esetleg hivatásos vagy szerződéses katonaként folytatják.

 

A speciális önkéntes tartalékos katonai szolgálatnál nem kötnek szerződést, de a képzés végén a katonai életre vonatkozó esküt aláírják, a hatodik hónap befejeztével pedig „kiképzett hadköteles tartalékos katonává” válnak.






 

Budapest mellett például Pécsen, Győrben, Szombathelyen vagy Nyíregyházán is képeznek majd speciális önkéntes tartalékosokat. A 25 helyszín kijelölése segíti, hogy a jelentkező a lakóhelyéhez minél közelebb találja meg a képzést, bejáró katonaként. A kiképzés szokásos munkaidő szerint történik, ebbe elsősorban az önkéntes tartalékos területvédelmi állományt vonják be.

 

Benkő Tibor elmondta azt is, szeretnék a legfelkészültebbeket megtartani, ugyanakkor segíteni kívánják azokat is, akik a továbbiakban polgári munkahelyen akarnak elhelyezkedni.

 

A keddi szentendrei feladatszabó értekezleten a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Magyar Honvédség érintett vezetői, valamint a megyei védelmi bizottságok titkárai kaptak tájékoztatást.

(MTI) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top