“Köszönöm szépen a mellettem való kiállásodat! Ez fontos nekem is és a gyulai polgárok közösségének egyaránt.” – hálálkodott kommentben Dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere
“Reagálni kívánok az elmúlt napokban a közösségi médiában történt híresztelésekre.
Meglátásom szerint a mindenkori polgármester feladatai közé tartozik, hogy polgárai védelmében szót emeljen, minden olyan problémára felhívja a figyelmet, amely városának lakosai nyugalmát megzavarhatja, kiemelten egy ilyen járványügyi veszélyhelyzetben.
Dr. Görgényi Ernő megítélésem szerint jóhiszeműen járt el, amikor jelezte a gyulai Rendőrkapitányság irányába, hogy a közösségi médiában a lakosságot érintő és aggasztó hírek jelentek meg. Azt gondolom, innen már nem a polgármester úr felelőssége a további eljárás lefolytatása. Továbbra is feladata egy település vezetőjének párthovatartozástól függetlenül, hogy legjobb tudása és ismeretei szerint járjon el lakossága érdekében.
Ebben az ügyben egyeztettem a Fidesz kommunikációs igazgatójával Hollik Istvánnal is, aki teljes mértékben támogatásáról biztosított bennünket.
Országgyűlési képviselőként egyeztettem az egészségügyért felelős miniszterrel, az egészségügyi államtitkárral és a Pándy Kálmán tagkórház főigazgatójával, hogy sikeresen és zökkenőmentesen folyjon le a betegágyak visszahelyezése a gyulai kórházba, valamint a betegellátás folyamatos és akadálymentes legyen.” – írta Dr. Kovács József a Facebook-on
A fentiekből is egyértelmű, hogy Csóka-Szűcs János nem terjesztett rémhírt a kórházzal kapcsolatban, hiszen ennek tényét a fideszes országgyűlési képviselő is elismerte.
2020. május 7-én Perjési Klára, Gyula volt MSZP-s polgármestere is arról írt a közösségi hálón, hogy szinte kiürítették a kórházat Gyulán.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.