Hatalmas változások jöhetnek az egészségügyi rendszerek működtetésében, így sok olyan terület is uniós hatáskörbe kerülhet, ami eddig a tagállami kormányok kizárólagos felelősségébe tartozott.
Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője szerint, ezzel a magyar egészségügy is mentesülne az Orbán-kormány egészségügyi rendszerének leépítése alól,
ÉS A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK IS EURÓPAI SZINTŰ ELLÁTÁS KAPHATNÁNAK.
Az MSZP politikusa közölte: átfogó politikai egység kovácsolódik az egészségügyi rendszerek megerősítésének javaslata mögött, elsőként az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója tűzte zászlajára az “Európai Egészségügyi Unió” megteremtését, benne pedig azoknak a minőségi minimum-standardoknak az előírását, amelyeket Ujhelyi javasolt korábban.
“Hosszú hónapok munkája, szakmai egyeztetései és politikai lobbi-tevékenysége érik most be, ami nemcsak Magyarországon, de az Európai Unió egészében is radikális változásokat hozhat.
MINDEN EURÓPAI POLGÁRNAK, ÍGY MINDEN MAGYARNAK UGYANOLYAN MINŐSÉGI ELLÁTÁS JÁR, EZT A KÖVETKEZŐ IDŐSZAK DÖNTÉSHOZATALAI ÉS ÁTALAKÍTÁSAI SORÁN ÉRVÉNYESÍTENÜNK KELL”
– fogalmazott Ujhelyi István.
A szocialista képviselő arra is rámutatott, hogy az elmúlt években több mint 700 milliárd forintnyi uniós forrás érkezett a magyar egészségügy fejlesztésre, de az Orbán-kormány kivéreztető politikája és az egészségügy negyedrangú területként való kezelése egyértelműen megroppantotta az ellátás minőségét és a betegbiztonságot.
“Egy magyar ember ma három és félszer nagyobb eséllyel kap akár halálos kórházi fertőzést, mint egy Németországban élő európai polgár. Magyarországról az elmúlt tíz évben több mint 7000 orvos ment el, a rendszerből pedig most is hiányzik 25 ezer szakápoló.
AZ ÁLLAMI RÁFORDÍTÁS ÖSSZEGE SOHA NEM LÁTOTT MÉLYSÉGBEN VAN, JÓVAL AZ UNIÓS ÁTLAG ALATT.
Ez tarthatatlan és tűrhetetlen állapot, ezen kell uniós szinten változtatni” – közölte Ujhelyi.
Az MSZP politikusa hozzátette, hogy az általa kezdeményezett “Európai Egészségügyi Minimum Szolgáltatás” olyan kötelezettségeket tartalmaz, amelyek elősegítik a betegbiztonságot és az európai szintű ellátás garantálását.
Ujhelyi hangsúlyozta, hogy az általa javasolt keretrendszer a szociáldemokrata EP-frakció “Európai Egészségügyi Unió” elnevezésű, átfogó programjának egy fontos eleme, a teljes megvalósításig azonban még számos további egyeztetés és intézményi döntés szükséges.
Ujhelyi István szerint a koronavírus miatti világjárvány megértette a politikai vezetőkkel, hogy az európai emberek érdekében mielőbb lépni kell és változtatni a betokosodott európai szabályokon, valamint hozzátette: a választók egyetértését mutatja az is, hogy az MSZP által az emberek védelmében indított petícióját – amelynek egyik első pontja épp az egészségügy rendbetétele – szintén máris több ezren írták alá.
Ujhelyi István dr. MINDENKINEK JÁR A MINŐSÉGI ELLÁTÁS ‼️🔴 Ez a mi programunk!▶️ Kövesse figyelemmel a…
Közzétette: MSZP – 2020. május 19., kedd
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.