Politika

Orbán szerint Kásler történelmi tettet hajtott végre

nyugatifeny.hu

Eddig csaknem 500-an haltak meg a járvány következtében.






Annyira jól állunk, hogy vissza lehet vonni a rendkívüli jogrendet – nyilatkozta Orbán Viktor szokásos pénteki nyilatkozatában az állami rádióban.

 

A kormányfő azt mondta: a kormány kedden tényleg a parlament elé terjeszti a különleges jogrend visszavonásáról szóló javaslatot.

 

Szerinte Kásler Miklós miniszter érdemei “történelmiek”. Orbán szerint azért nem lett Magyarországon tömeges a megbetegedés, mert Kásler és az általa irányított orvoscsapat mindenre időben tudott reagálni, és ezért maradt kezelhető maradt a járvány.

 

Orbán szerint a rendkívüli jogrend valójában azt segítette, hogy rendeleteivel

nem kellett bemennie a parlamentbe,

“és az ellenzékkel huzakodnia”. Lehet, hogy elfelejtette, hogy kétharmados többsége van. Vagy az ellenzék jogos kritikáit nem akarta hallani.






 

Orbán szerint azok a polgármesterek, akik a “baloldali pártközpontok utasítását követték és nehezítették a védekezést”, rosszul teljesítettek.

 

Orbán elismerte: a járvány továbbra is itt van. Valós a veszély, hogy visszaüssön a lazítás, és megszaporodjanak a megbetegedések. De szerinte már nem az otthonmaradás, hanem a megfelelő védőtávolság és a védekezés más módszerei a fontosak.

 

Péntek reggelre 37-tel nőtt az új koronavírussal regisztráltan fertőzöttek száma Magyarországon, újabb három ember meghalt. Így 476 főre emelkedett az elhunytak száma.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top