Politika

Orbánisztáni megbecsülés: Alig több mint 100 ezer forint az ápolók fizetése a János kórház Covid-osztályán

zsurpubi.hu

És még egyszer sem szakadt le a kormánytagok arca, mikor egészségügyi dolgozókkal pózolva “köszöngetik” a munkájukat. Viszont közben legalább két hét alatt 336 millió forintot eltapsoltak propagandára.

 





Kővé dermedt, amikor meglátta az áprilisi fizetéséről kapott SMS-t az a 24.hu-nak nyilatkozó ápoló, aki a Szent János Kórház Covid-osztályán dolgozik. Az intézmény százezer forintot alig meghaladó összeget utalt át munkájáért, miközben több mint kétszáz órát dolgozott a koronavírussal fertőzött betegek között, talpig védőfelszerelésben.

 

A portál azt írja, látták a fizetés megérkezéséről szóló banki értesítést, az azon szereplő pontos összeget csak azért nem írják le, mert abból azonosítható lenne, kiről van szó. Az ápolót azért is döbbentette meg az összeg, mert kollégáihoz hasonlóan számított az ígért 180 százalékos bérre, amit egyelőre nem kaptak meg.

A 24.hu úgy tudja, az áprilisi munkáért járó fizetések az osztályon nettó 109 és 150 ezer forint között mozogtak.

 

A legrosszabbul azok jártak, akiknek márciusban két hetet karanténban kellett tölteniü

A kórház Covid-osztályára több helyről csoportosítottak át ápolókat és orvosokat. Ők májusban az alapfizetésüket kapták meg, nem az ígért 180 százalékos bért. A lap forrásana azt az ígéretet kapta, hogy 100 százalékos táppénz jár az önhibáján kívül kialakult helyzetért, és az áprilisi utalásban ez meg is jelent.

 

A májusi utaláskor derült ki, hogy nem 100, csak 60 százalék jár nekik, ezért a kórház a különbözetet levonta. Mivel ápoló  – és több kollégája – bruttó 300 ezer forintnál kisebb alapfizetéséhez a pótlékokat sem csapták hozzá, megdöbbentően alacsony összeg érkezett a számlájukra. Érdeklődésére, hogy miért nem kapta meg a pótlékokat és a túlórapénzt, azt a választ kapta a kórháztól, hogy a következő havi fizetésével utalják majd, utólag, ahogy az ígért 180 százalékos fizetést is.

 






A 24.hu megkeresésére a Szent János Kórház azt írta, a 100 százalékos táppénzre való jogosultság megállapítása a kórháztól független, arról országosan egységesen az egészségbiztosítási törvény rendelkezik.

Amennyiben a hatóság a beérkezett dokumentumok alapján lefolytatott vizsgálata keretében megállapítja, hogy a foglalkozási megbetegedés jogszabályi feltételei fennállnak, az állam gondoskodik a különbözet kifizetéséről. A jogosultság attól függetlenül fennáll, hogy a munkavállaló a karantén idején megfertőződött-e az új típusú koronavírussal, vagy sem. Hozzátették, a munkatársak benyújtották táppénz-kiegészítés iránti kérelmüket, és most várják a hatósági vizsgálat eredményét.

– áll az intézmény válaszában. Állításuk szerint a munkatársaik e gyakorlatnak megfelelően benyújtották táppénzkiegészítési igényüket, várják a hatósági vizsgálat eredményét.

 

Mindeközben Orbán Viktor “történelminek” nevezte Kásler Miklós érdemeit, ami a járványkezelést illeti. Nem szakadt rá a stúdió. A pofátlanság mértéke ugyanakkor valóban történelmi.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top