Politika

Szavazott az Európai Parlament – Leszámolnának Orbán oligarcháival

Pestibulvar.hu

Nagy többséggel elfogadta az Európai Parlament Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője által kezdeményezett javaslatot, melyet csak “Lex Mészárosként” emlegetnek – számolt be róla az atv.hu.






 

A laphoz eljuttatott közleményükben arról számolnak be, hogy

A “LEX MÉSZÁROS CÉLJA, HOGY AZOK, AKIK KORÁBBAN VISSZAÉLTEK AZ UNIÓS PÉNZEKKEL, NE KAPHASSANAK TOVÁBBI TÁMOGATÁSOKAT.”

 

Mint írják: “Cseh, aki szűk egy éve szerezte meg parlamenti mandátumát, videójában kifejtette, hogy a Momentum politikusaként az egyik legfőbb célja annak biztosítása, hogy az Európai Unió támogatásait ne használhassák olyanok, akik amúgy lábbal tiporják a közösség értékeit. Ennek mentén nyújtotta be javaslatát a Parlament elé, mely javaslatot a képviselők nagy többsége támogatott, így az a Bizottság elé került.”

A benyújtott javaslat főbb elemei között például az szerepel, hogy “a Bizottság készítsen egy feketelistát azokról a cégekről és tulajdonosaikról, amelyek ellen korrupció és sikkasztás gyanújával folyik vizsgálat, vagy amelyeket korábban ilyen bűncselekményekben részesnek találtak. A feketelistán szereplők 5 évre legyenek eltiltva az uniós pályázatoktól, emellett pedig minden futó projektjük különös alapossággal legyen átvizsgálva.

A PARLAMENT SZAVAZÁSA UTÁN MOST A BIZOTTSÁG ELÉ KERÜL A JAVASLAT, ŐK FOGJÁK MEGVIZSGÁLNI ÉS MEGVALÓSÍTANI AZT.

 






“Cseh megígérte, hogy annak érdekében, hogy ez megtörténjen, folyamatos kapcsolatban lesz a Bizottság illetékeseivel. Ha a Bizottság partner lesz ennek az ellenőrzési és elszámoltatási mechanizmusnak a megvalósításában, az végre valódi áttörést jelenthet Európa megújításában – hogy az európaiak pénze ne másra fordítódjon, hanem az itt élők egészségének, tanulmányainak, munkahelyeinek fejlesztésére és környezetünk védelmére.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top