Politika

Ebből óriási baj lehet ha meglépik, eddig ez legalább működött

Pestibulvar.hu

MedicalOnline írt róla először, hogy a kormányzati tervek között szerepelhet a háziorvosi körzetek államosítása. Ráadásul, valami hibrid rendszerben, nem az egészségügyet felügyelő minisztérium, hanem





PINTÉR SÁNDOR BELÜGYMINISZTÉRIUMA ALÁ KERÜLNÉNEK A JELENLEG ÖNKORMÁNYZATOKKAL SZERZŐDÖTT HÁZIORVOSI PRAXISOK!

 

A portál értesülései szerint az átszervezést kormányzati szempontból az indokolja, hogy a koronavírus-járvány alatt nem voltak vezényelhetőek az alapellátó orvosok, miközben egy nemrégen történt törvénymódosítás miatt minden más egészségügyben dolgozót oda pakoltak ahova csak akartak. Tudunk például olyan esetről, hogy gyógymasszőrt mindenféle más végzettség nélkül hospice ellátásra vezényeltek.

 

Ha a háziorvosok a Belügyminisztérium alá tartoznának, ez megváltozna, és bármikor bármelyik kórházba, vagy akár másik körzetbe kivezényelhetőek lennének. A probléma pedig itt kezdődik. Ugyanis jelenleg a háziorvosok vállalkozók, akik rendelkeznek az önkormányzattal kötött szerződés alapján praxisjoggal, és saját maguk szervezik munkájukat. Eldönthetik mennyi páciens kártyáját fogadják, hány ápolónővel dolgoznak, az eszközök az ő tulajdonukban vannak, és a páciensek után az államtól járó “kártyapénzen” kívül vannak saját bevételeik is, mint például a jogosítványokhoz szükséges vizsgálat díja.

Nagyban fenyeget az a veszély, hogyha ezt a szabadságot elveszítik, akkor

A MÉG MŰKÖDŐ HÁZIORVOSI PRAXISOK FELE AZONNAL MEGSZŰNHET,

mert a nyugdíjkorhatáron felül praktizáló időskorú háziorvosok azonnal kérnék a nyugdíjba vonulásukat. Márpedig, jelenleg az alapellátásban dolgozók több mint fele nyugdíjaskorú, tehát 65 év felett van.

 






A jelenlegi egészségügyi rendszerben talán a háziorvosi rendszer az, ami a legjobban működik, már ahol van állandó orvos, aki viszi a körzetet. Ugyanis éppen a magas életkor miatt a legtapasztaltabb gyógyítók itt találhatók, aki gyakran több generációt is ismernek egy családból. A tapasztalat az, hogy a szabad orvosválasztás miatt a páciensek is meg vannak elégedve az orvosukkal.

 

Ezt a rendszert megerősíteni kellene, nagyobb fokú ellátási és feladatfinamszírozási szabadságot adva nekik (pl. kisebb beavatkozásokat, szűréseket ők is elvégezhessenek, ne csak a kórházak,  és azt fizesse meg nekik az állam), nem pedig szétverni még azt, ami megmaradt belőle.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top