Politika

Balog Zoltán: Megduplázza a támogatást a kormány, jövőre már 5,2 milliárdot kapnak a falusi papok, lelkészek és rabbik

168ora.hu

Két lépésben, júniustól és januártól megduplázódik a kistelepüléseken szolgáló lelkészek, papok, rabbik kiegészítő jövedelempótléka – közölte Balog Zoltán társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

 






Balog elmondta: az eddig 2,6 milliárd forintos támogatás június 1-jétől 60 százalékkal, 2021. január 1-jétől újabb 40 százalékkal emelkedik.

 

A támogatásra idén plusz 1,6 milliárd forintot, a jövő évtől összesen 5,2 milliárd forintot fordít a kormány.

Körülbelül négyezer pap, lelkész jövedelme emelkedik.

 

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára azt mondta: a vidéki lelkészek támogatását követően, várhatóan a jövő héten dönt a kormány

a külhonban szolgálatot teljesítő papok, lelkészek jövedelempótlékának emeléséről.

 

Nagyságrendileg 2800 külhoni lelkész jövedelempótléka emelkedik, ugyancsak a duplájára, ebben az évben 60 százalékkal, jövőre újabb 40 százalékkal. A támogatás az egész Kárpát-medence magyarságát érinti.

 

Soltész szólt arról is: Magyarországon az elmúlt tíz évben több mint 120 templom épült és sok százat újítottak fel. Ez a tendencia éppen ellentétes a nyugat-európai gyakorlattal,

ott templomokat zárnak be és szakrális tereket alakítanak át szórakozóhelyekké.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top