Politika

Berágtak a dokik: közleményben szólt vissza a kamara Orbán miniszterének

balramagyar.hu

„Kásler Miklós miniszter nyilatkozatát, amelyben az orvosokra hárítja az ágyak felszabadításáról hozott utasításának szakmai-etikai következményeit, hippokratészi esküjük megszegésével is vádolva őket, a teljes orvostársadalom nevében visszautasítjuk”, írta hétfői nyilatkozatában a Magyar Orvos Kamara.






 

A MOK azt követően állt ki a mundér becsületéért, miután az egészségügyért felelős tárcavezető többször elbábozta, miszerint neki semmi köze a kórházi ágyak kiürítéséhez. Kásler állítása az, hogy azt az utasítást adták a kórházaknak, hogy minden beteget el kell látni, akinek az állapota ezt megköveteli.

 

Ezek után, az orvosok döntöttek, hogy az illető beteget benntartják, vagy hazaengedik. „Ők döntöttek tehát, saját felelősségük rajta. Aki nem követte az utasításokat, nem volt összhangban a saját hippokratészi esküjével”.

A MOK azt szeretné elérni, ha a döntéshozók, miniszterek, akik az egész nemzet szolgálatára kaptak felhatalmazást, mindenkor hitelesen vállalják döntéseik következményeit.






 

A szakmai szervezet szerint, a nemzet érdeke, hogy egy tiszta, korrupció nélküli, a hibákat transzparensen feltáró és azokból folyamatosan tanuló, a betegeket középpontba helyező egészségügyünk legyen. Ebben a Magyar Orvosi Kamara továbbiakban is szakmai partnerséget biztosít, ahogyan tette a járvány időszaka alatt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top