Politika

Sikerült feudális állapotba hozni a magyar egészségügyet az Orbán-kormánynak

Fotó: MTI/Soós Lajos

A jelek szerint Pintér Sándornak nagyobb ráhatása lehet az egészségügyre, mint a járvány előtt. Ezt támasztja alá, hogy többek között a Magyar Orvosi Kamara vezetése is járt már a belügyminiszternél. 





Minden bizonnyal jól vizsgáztak a kórházparancsnokok, mivel a járványveszély után is maradnak. – írja a 168óra

 

Amennyiben hihetünk azoknak a híreknek, amelyek szerint a belügyminiszter nagyobb befolyásra törekszik az egészségügy felett, akkor egyfajta rendvédelmi, „parancs–értettem!” mentalitás költözhet a kórházakba. Ennek egyik első jele, hogy a kórházparancsnokok a járvány csillapodtával is maradnak.

 

Rékasi Balázs egészségügyi közgazdász kétli, hogy valóban jó helyre kerülne az irányítás a belügynél, szerinte ennyi erővel Varga Mihály pénzügyminiszter is lehetne a terület gazdája.






 

Szükség van egy önálló egészségügyi minisztériumra, noha erre a bejelentésre a második Orbán-kormány hivatalba lépése óta hiába várnak.

 

Hogy jobban megértsük, milyen logika mentén mozoghat a miniszterelnök gondolkodása e téren, érdemes idéznünk az Index egyik korábbi cikkéből: a kormányfő azoknak hisz, akiknek pisztolytáska lóg az oldalukon. Ezt állítólag egy szűk körű megbeszélésen mondta. Akárki is találta ki a kórházparancsnokok kinevezését, úgy látszik, kevés kifogás érkezik velük szemben. Erről számolt be a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke is a 168 Órának. Soós Adrianna ugyanakkor kiemelte, hogy az egyenruhások orvosszakmai döntéseket nem hozhatnak.

 

A témában folytatott beszélgetésekből az is kiszűrhető, hogy sokan nem is bánják a parancsoki jelenlétet, mert ők az eszközbeszerzésekért felelősek, amolyan „hadtápos” feladatokat látnak el. Kérdés persze, mennyire örülnek az intézményvezetők, hogy a gazdasági terület után újabbat vontak el tőlük. Rékasi Balázs szerint azonban a járvány idején még jól is jön a segítségük, békeidőben persze már más lehet a helyzet. Szerinte a kórházigazgatók megalázása lenne, ha a veszélyhelyzet elmúltával is maradnának a parancsnokok, mert akkor lényegében semmilyen területért nem felelnének az intézményvezetők. „Ennyi erővel akkor egy bábot is odaültethetnének” – jelentette ki.

 

Soós Adrianna szerint viszont az indokolhatja a parancsnoki rendszer tartósítását, hogy szinte bármikor felütheti a fejét egy-egy súlyosabb helyzet. Bár – teszi hozzá – nem kell ahhoz parancsokat osztogatni, hogy egy szervezet hasonlítson egy katonai rendszerre. Az érdekképviselet szerint pedig ez már most is így van.

 

Feudális állapotok uralkodnak az egészségügyben, rendkívül erősek a függelmi viszonyok. Az egészségügyi dolgozók elég erősen meg vannak regulázva, megtiltottak nekik mindennemű nyilatkozatot, nem fejthetik ki nyilvánosan a véleményüket. Ha valaki megszólal például a Facebookon, retorziókra számíthat.


Ilyen értelemben ezen a struktúrán is változtatni kell, mert szakmailag nem jó
” – fogalmazott az érdekképviseleti vezető.






 

Valami azonban egyre biztosabbnak tűnik: hozzá kell nyúlni a rendszerhez, és ezt már a kormány is felismerte. Gulyás Gergely arról is beszélt, indokolt az egészségügyben a struktúraváltás. Miközben megjegyezte, hogy az állami egészségügy erős, és ez megőrzendő érték, azt is közölte: „Látszottak a rendszer hiányosságai is, a finanszírozástól kezdve egészen a raktározási szabályokon át a készletgazdálkodásig. Itt a lehetőség arra, hogy a járványhelyzet csillapodtával levonjuk a szükséges tanulságokat, és ha tehetünk valamit a magyar egészségügy jobbá tétele érdekében, akkor azt most tegyük meg” – fogalmazott.

 

Ha már az átalakításokról van szó, akkor megemlítendő a Szent Imre Kórház főigazgatójának, Bedros J. Róbertnek a neve, aki miniszterelnöki megbízottként tűnik fel rendszeresen Orbán Viktor mellett. Őt amúgy is Pintér Sándor egyik bizalmasának tartják, így cseppet sem lenne meglepő, ha később a belügyminiszter oldalán tűnne fel valamilyen pozícióban. Szintén a belügyminiszter kiemelt szerepe mellett szól, hogy az operatív törzs vezetőjeként több kérdésben is ő dönt. Ugyanakkor a kancelláriaminiszter szerette volna bagatellizálni az észrevételeket: „Az operatív törzs is fennmarad, ezt pedig Pintér Sándor belügyminiszter úr vezeti, aki ráadásul a kórházparancsnoki rendszeren keresztül egészségügyi kérdésekben is fontos döntéseket hozott az elmúlt hónapokban. Tehát az operatív törzsben mindvégig részt vesz az emberi erőforrások minisztere, de az operatív törzs vezetője a belügyminiszter. Semmi meglepő nincs abban, amit hihetetlen szenzációként olvashattunk néhány újságban” – mondta egy gúnyos mosoly kíséretében. Mint tudjuk, amit nagyon tagadnak, az be szokott következni. (168ora.hu)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top