Politika

Elképesztő ajándékkal állt elő a fideszes képviselő – a gyerekek csak döbbenten álltak

Forrás: Facebook

Pósán László Debrecen Fidesz-KDNP-s képviselője sosem felejti el, hogy minden egyes alkalommal megossza a közösségi médiában, hogy éppen jót cselekszik. Mondjuk a keresztény kurzus jeles képviselőjétől elvárnánk, hogy ismerje a biblia szavait, és úgy is éljen: “Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik…Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék”. Gyorsan túl is lendülhetünk ama tény felett, hogy Máté evangéliuma szerint Jézus





KÉPMUTATÓNAK NEVEZI PÓSÁNT ÉS A HOZZÁ HASONLÓKAT, PEDIG MÉG NEM IS LÁTTA GYERMEKNAPI “JÓCSELEKEDETÉT”!

 

Pósán legutolsó Facebook bejegyzésében pedig az látszik, hogy választókerülete Halápon és Nagymacson élő gyermekeinek vitt három gumilabdát, 48 húsvéti csokoládényulat és még ki tudja mennyi húsvétról megmaradt és leakciózott csibét és egyéb csuda dolgot. Persze ez csak a mi rosszindulatú feltételezésünk, hogy akciósan vette, de azért elgondolkodtató, hogy miért nem húsvét alkalmából adta ezt oda.

 

Pósán bizottsági elnökként 1 875 000 forintot visz haza havonta, neki erre az ajándékra futotta belőle. Van erre egy magyar szó: fillé[email protected]ó.






 

A mai napon gyermeknap alkalmából Halápra és Nagymacsra látogattunk a Debreceni Fidelitas tagjaival.

Közzétette: Dr. Pósán László – 2020. május 31., vasárnap

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top