Politika

Ezekért terheli felelősség Káslert – Az MSZP képviselője nyíltan kimondta a legsúlyosabb vádakat is

Pestibulvar.hu

Vasárnap tartott online sajtótájékoztatóján Bangóné Borbély Ildikó bejelentette, hogy az MSZP újra kezdeményezi a betegjogok képviseletének helyreállítását, valamint az egészségbiztosítási felügyelet ismételt létrehozását.






 

Az ellenzéki országgyűlési képviselő szerint elfogadhatatlan, hogy

JELENLEG NEM MŰKÖDIK A BETEGJOGOKAT HATÓSÁGI ESZKÖZÖKKEL VÉDŐ SZERV, MIVEL AZ ORBÁN-KORMÁNY 2010 UTÁN MEGSZÜNTETTE A BALOLDALI KORMÁNYOK ÁLTAL LÉTREHOZOTT EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI FELÜGYELETET.

 

Bangón a beszédében kiemelte, hogy ennek a felügyeletnek a hatáskörébe tartozott a betegpanaszok kezelése, mint például a súlyos műhibák, valamint a kórházakból indokolatlanul elküldöttek eseteinek kivizsgálása is, de ennek a szervezetnek a felelőssége volt az intézmények szolgáltatásainak ellenőrzése, így a várólisták nyilvánosságra hozatala is.

A szocialista képviselő újból felszólította az emberi erőforrások miniszterét, hogy mondjon le, valamint egy önálló egészségügyi tárca létrehozását követelte.

 

Úgy fogalmazott, Kásler Miklóst személyes felelősség terheli az egészségügyi rendszer hibái, az alulfinanszírozottság és az alacsony fizetések miatt, továbbá azért is, amiért a koronavírus-járvány alatt ideiglenesen leállították az egészségügyi alapellátást, valamint elhalasztattak orvosi beavatkozásokat.






 

Az MSZP politikusa kiemelte azt is:

SZAKÉRTŐK SZERINT TÖBB HALOTTJA LEHET AZ EGÉSZSÉGÜGY LEÁLLÁSÁNAK, MINT A KORONAVÍRUS-FERTŐZÉSNEK,

vagyis többen halhattak meg a járvány kormányzati “félrekezelése” miatt, mint a vírusfertőzés következtében.

 

Ha mindezeket figyelembe vesszük, akkor egyértelműen látszik Kásler Miklós alkalmatlansága, melynek következtében emberek veszthették életüket, így az Emmi vezetőjének távoznia kellene posztjáról.

Kezdeményezzük a betegjogok képviseletének helyreállítását, az Egészségbiztosítási Felügyelet létrehozását!

Bangóné Borbély Ildikó: Kezdeményezzük a betegjogok képviseletének helyreállítását, az Egészségbiztosítási Felügyelet létrehozását!

Közzétette: MSZP – 2020. május 31., vasárnap

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top