Politika

Elképesztő! A fideszes polgármester nem fogadta a férfit, akit feljelentett!

Görgényi Ernő, Gyula polgármestere Fotó: Gyulai Hírlap

Úgy tűnik, szemtől szemben már nem igazán bátrak a Fidesz rendszerének kiszolgálói. Erről árulkodik, hogy Gyula polgármestere még a fogadónapján sem volt hajlandó találkozni azzal a férfival, akit ő jelentett fel rémhírterjesztésért, s akit emiatt a rendőrök hajnalban vittek el a lakásáról. (Később kiderült, hogy a feljelentés alaptalan volt.) Pedig ahogy azt a magyarnarancs.hu portálnak Csóka-Szűcs János, a helyi Kossuth Kör elnöke, a Momentum tagja elmondta, úgy gondolta, hogy Görgényi Ernő polgármester fogadónapjára bármelyik helybéli lakos elmehet. Egyrészt szerette volna megtudni, pontosan mikorra áll helyre a Békés Megyei Központi Kórház gyulai tagkórházának munkarendje, másrészt pedig úgy vélekedett:





„A FELJELENTŐNEK ÉS A FELJELENTETTNEK SZEMBE KELL NÉZNIE ÉS BESZÉLNIE KELL EGYMÁSSAL.”

 

A mozgássérült férfi egy ismerőse társaságában június 3-án kora délután a gyulai városházára ment, még maszkot húzott. A hivatal ügyfélfogadási rendje szerint a kapuban jelentkezett, de

A POLGÁRMESTER TITKÁRSÁGÁRÓL AZT ÜZENTÉK, HOGY NEM TUDJÁK ŐKET FOGADNI, MERT NEM JELENTKEZTEK BE ELŐRE.

 

Az ellenzéki aktivista szerint a közzétett meghívókban sehol nem szerepelt, hogy előre be kellene jelentkezni. Csóka-Szűcs szerint más is szeretett volna bejutni a polgármesterhez szerdán, ám mivel őt és kísérőjét nem engedték be, a másik érdeklődő is azt a tájékoztatást kapta, hogy előre kellett volna jelentkezni. Mint mondta, a másik polgár sem tudott az előírásról.

Az ellenzéki aktivista ekkor úgy döntött, hogy sebaj, majd elmegy legközelebb.

ÁM A LEGKÖZELEBBI FOGADÓÓRÁRA SEM KAPOTT IDŐPONTOT!

 






Magyarázatként csak annyit mondtak neki: azért nem kaphat, mivel annak időpontja még nincs kitűzve. „Mindebből azt a következtetést vontam le, hogy Görgényi semmiképpen sem akar velem találkozni, ezt pedig aligha vehetem a nyílt, őszinte, bátor politizálásnak. Holott feljelentésében éppen arra hivatkozott, hogy több ember kereste meg azzal, hogy megijesztette őket a kórházi állapotokról szóló bejegyzésem. Hát most én is meg akartam kérdezni erről, de úgy fest, nem minden gyulai ember véleménye egyformán fontos a város vezetőjének” – nyilatkozta a magyarnarancs.hu-nak az ellenzéki aktivista.

 

Amikor a portál magyarázatot kért a történtekről a gyulai polgármestertől,  Görgényi Ernő azt válaszolta: a fogadónapjára mindig is be kellett jelentkezni, a Facebook-oldalán minden hónapban ez szerepel.  Mint mondta „a fogadónap elsődleges célja az, hogy segítsünk az embereknek megoldani a problémájukat.” Szerinte az ügyek többségének van már előzménye, amiből fel kell készülni, ezért kell előre bejelentkezni, hogy a fogadóórán megjelenő polgár konkrét választ kapjon. Ezért kérdezik meg kollégái, hogy ki milyen ügyben szeretne jönni.

 

Arra a felvetésre, hogy a Gyulai Hírlapban megjelent fogadónapról szóló cikkben miért nem írták bele az előzetes bejelentkezéshez szükséges telefonszámot, az újság megkérdezett főszerkesztője a magyarnarancs.hu portálnak elismerte: „kommunikációs hiba történt, hibáztak.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top