Politika

10 kórházból hazaküldött betegből 9 meghalt egy mentős szerint

szmo.hu
A mentős az MSZP sokkoló videójában több kórházból hazaküldött beteg történtéről is beszámolt.






Egy mentőápoló a kórházak kiürítésekor felajánlotta a Facebookon, hogy 10, a kórházból elküldött, súlyos beteg ápolását vállalja nappal. Éjszaka pedig továbbra is mentősként dolgozik majd. A mentőápolóval Korózs Lajos szocialista képviselő, a népjóléti bizottság elnöke készített interjút, amit az MSZP Facebook-oldalán tettek közzé.

 

A videóban a mentős azt mondta, több családdal is felvette a kapcsolatot, akiknek szüksége volt a segítségére. Ugyanakkor

10 beteg közül, a nő segítsége ellenére, 9 meghalt.

 






Az interjú során ott volt az a hölgy is, akivel a mentőápoló először felvette a kapcsolatot. A nőt egyik nap este értesítették a kórházból, hogy másnap reggel hazaviszik az édesanyját.

 

“Ő egy 0-24 órás ellátást igénylő beteg volt már hetek óta, rehabilitáción is volt”

 

– fogalmazott a nő, aki elmondta, hogy az édesanyját egy betegszállítószékben vitték fel a mentősök. Az asszony azonban sem ülni, sem állni nem tudott. A nő szerint az édesanyját nem szabadott volna hazaengedni, hiszen teljesen magatehetetlen volt.

 

A mentős szerint a nő édesanyja haldoklott, amikor hazaszállították.

 

Végül a mentőápoló kihívta a mentőket, akik visszavitték az asszonyt a kórházba. A nő másnap kapta a telefont, hogy az édesanyja meghalt.

 

A mentőápoló több történetet is elmesélt. Beszélt például egy májdaganatos betegről is, akit állítása szerint egy kézzel írt zárójelentéssel küldtek haza a kórházból, amiben az állt, hogy a beteg saját kérésére az otthonába távozik. Ő az otthonában halt meg a mentős szerint.






 

mentőápoló egy 58 éves nő történetét is megosztotta, akit állítása szerint úgy küldtek haza a kórházból, hogy nem volt összevarrva a hasa. A mentős kért segítséget az onkológiai sebésztől, aki azt mondta, azonnal indul. Másfél óra múlva a mentőápoló hívta vissza, hogy már ne jöjjön, az 58 éves hölgy ugyanis meghalt.

 

Az MSZP oldalára feltöltött videó:




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top